Városkapuk

First topic message reminder :

Ugyan Elassilt szinte egy hatalmas városnak lehetne tekinteni, mégis apróbb egységek kiharcolták maguknak a saját nevet és saját terültet, bár ez fizikálisan nem választja el őket a világ többi részétől. Ezen akarva változtatni, hozott létre Visszhangváros egy falat, mi nem éppen megmászhatatlan, vagy oly jelentős, de kapukat tehettek rá, hogy jelezzék ott bizony határ van, akkor is ha nem látszik. Se őrség, se ellenőrzés nem igen van az ilyen helyeken, pusztán névleges a jelenlétük.

[Morpheus, Larin - városon kívül]

*Ez nem igazán az ő napja. Egy pillanatra lilába borul előtte a világ, mikor a gravitáció örök törvényszerűségei elhelyezik a fél szekér és a talaj között, majd némi csalódással konstatálja, hogy nem tudja visszadobni az eszcájgot. Érezhetően legyengült mostanra. Érzi a bordáit, látja a testéből kiálló fadarabokat... A mindezzel járó fájdalom nem igazán aggasztja, annyiszor sérült már meg, hogy ezzel nem törődik, de... Kezd éhes lenni. És ez nála különösen rossz jel...*
- Ruhe...!
*A szekérdarab legalább egy kicsit felfogja a kavicsokat, míg ő ép jobbjával előhúzza flaskáját a kabátja rejtekéből. Erős fém darab, még egy golyót is kibírna, most sem tört össze... Hát, remélhetőleg. Ha igen, akkor a későbbiekben valószínűleg megeszi Larint, mielőtt magához térne. De ha nem, akkor kissé megkönnyebbülten lecsavarja a kupakot, fogai közé venné a kulacs nyakát és...
...és mikor felnéz, egy fekete oszlop magasodik fölötte. Érzi ő, hogy mi következik. Azt is, hogy ne fog tudni kitérni ilyen állapotban. A Blut máris ostromolja az elméjét, és amíg azzal küzd, nemigen tud még egy ilyen döggel is. Pláne illyen állapotban lévő testtel. Azonnal dönt, nincs ideje, kreálni sem lenne képes magának... Egy fronton megadja magát, hogy harcolhasson egy másikon.*
- Grade eins.
*Kulacsot tartó keze ujjainak hegye egy pillanatra a kabáton át a mellkasának nyomódik. A felsőtestét átszövő tetoválások - gólempecsétek, hogy kontrollálni tudja magát - egy része halványan felfénylik, hogy aztán a következő pillanatban elhalványodjon. Ő pedig visszanyert sebességgel mozdul oldalra az oszlop útjából, széles, vérszomjas vigyorral, hogy még arra is legyen érkezése, hogy a kulacsot a fogai közé kapva jobbjával kitépje a vállából a fadarabot és a lezúduló, kétszemű sódertömeg egyik látógömbjébe engedje. Mikor pedig megszabadul az alkalmi fegyvertől, kezével újra ráfog a fémre, és elégedett arccal, mohón húzza le az olajos folyadék egy részét.
Mondhatni szüksége lesz rá. Bár ezt mostmár egyszerűen azért teszi, mert éhes. A pecséteknek durván a felét feloldotta, úgyhogy most egy darabig nem igazán a tiszta racionalitás vezérli... Ha Larin ott lenne mellette, megpróbálná széttépni és megenni. Bár tudna ő ennél rosszabb is lenni... Egyszer volt is. Még anno, Normandiában. Azóta tudja, hogy ha a teljesen elereszti a démonát, azt egyrészt ő maga is nehezen bírja ki, másrészt letarol mindent és mindenkit maga körül... Úgyhogy idáig most talán nem fajulna el.*

[Morpheus, Klaus - városon kívül]

*Fogalma sincs mi történik a fal mögött és valahogy most nem is érdekli. Amennyit hall, abból tudja hogy kedves pártfogoltja, valószínűleg megint vérengzésbe fog kezdeni és ez neki felettébb jó lesz. Nem is gondol arra, hogy mi lenne ha mellette lenne, lévén egy hogy nem ismeri a képességeit és az elmebaját, a másik hogy egyenlőre úgy tudja az összes gólem ott van. Tehát akárhonnan vesszük is, ahol Klaus van, ott nincs biztonság, nem úgy mint.. Már épp kezdené magát abba a hitbe ringatni, hogy a gólem nem vette észre, hova tűnt, mikor a föld, alatta érdekesen kezd el dübörögni, mint mikor náluk a felszín alatti metró csak pár méterre volt attól hogy kibukkanjon a felszíni állomásra. Valahogy nem sejtet túl sok jó dolgot az érzés, így akármilyen fáradt is, felpattan és a legközelebbi falból kiálló kiszögellést, vagy lukat veszi irányba, hogy felkapaszkodva rá, még magasabbra tornászva magát. Előző szertenézésének alkalmával egy darab fém rudat sikerült kispécéznie magának, ami hevenyészve lógott ki a fal leomlott részénél, jóval a feje fölött. Ha szerencséje van és eléri, talán le is tudja onnan akasztani, vagy kipiszkálni, ha túlságosan bele van még kötve akkor meg felhúzódzkodni rá. Minden esetre bármi is lesz, hevesen fohászkodik, valami felsőbb hatalomhoz, hogy adjon a kezébe fegyvert, amit felhevítve a közeledő metrószerelvény irányító központjába, vagy a kalauzba döfhet.*

[Morpheus, Larin - városon kívül]

*Mondhatná félsikernek is, egy rőt szemmel kevesebb, a szájában tartott kulacs viszont így kevés híján viszi a fogait, ráadásul egy nagy kupac élő (?) sóder közepében találja magát, miután oldalra mozdulnia már nem sikerül elég gyorsan. Előbbit szelíd figyelmeztetésnek véve pár kortyban eltünteti a flaskában tárolt folyadék maradékát, mielőtt kiköpné a nyxakát a szájából. Aztán Blut részéről nekiáll ezerrel kapálózni és kiásni magát. Józan állapotában sem kedveli a bezártságot, de így kimondottan zavarja. Gőze nincs, miért, klausztrofóbiás démonról életében nem hallott még... Megmagyaráztatni meg úgyse tudná magának. A démona anno vélhetően értelemmel rendelkező lény volt, mielőtt ebből kikezelték volna, hogy beolthassák a német testét az esszenciájával. Ami maradt, az egy meglehőtesen komoly mágikus hatalommal rendelkező lélek a pecsétek alatt, aminek a legösszetettebb vonásai a céltalan düh meg a külvilág indiszkriminatív felzabálására irányuló vágy. Pesze, próbált ő kommunikálni vele, csak épp homályos, bár annál penetránsabb benyomásokon kívül sok választ nem kapott még a kísérleteire. Hát így nézne ki a démona belülről...
Ha pedig már mozog, tisztábbik felével azon is igyekszik, hogy megkeresse a halomban a maradék szemet. Emlékei szerint már csak egy maradt a dögben. Ha arra is ráakad és összeroppantja, a lény jó gólem lesz, és eltűnik körüle... Hát, remélhetőleg.*

[Morpheus, Klaus - városon kívül]

*A lábán a vágással, a nyakában a fallal, a hátában a fájdalommal, kissé lassú mozdulatokkal próbál arrébb kúszni és nyöszörögve forralni a bosszút, na meg a vascsövet. Ha a gólem a közelébe kerül, márpedig miért ne kerülne, akkor reménykedhet hogy felfogja a dőlni kívánkozó falat és még talán a vascsövet is belevághatja az egyik szemébe. Próbál úgy helyezkedni, hogy a dőlésszögből kiessen, de ne legyen háttal a támadónak.*
-Klaus...
*Nyögi még kétségbeesetten, bár ez inkább lassan halálsikoly lesz, mivel egy cső egy szem, de mit kezdjen a maradék hárommal, mert nagyjából annyira bízik a találatban, mint abban, hogy most szárnyra kaphat és elrepülhet.*

[Morpheus, Larin - városon kívül]

*Mostmár fuldoklik is, ráadásul az eddigi bajai is rosszabbodnak, jupí. Úgy tűnik, van valahol még egy szem a feketeségben, de hogy levegő nincs, az biztos. Pedig arra ilyen test mellett is égető szüksége lenne... Immár a józan fele is mozog ezerrel, inkább törjön össze mindene - bár a folyadék talán kíméletesebb vele, mint a sóder volt -, semmint hogy megfulladjon. Levegő kéne... Vagy legalább egy szilárd anyagdarab, az a fennmaradt szem lesz, ha az megsemmisül, talán kiszabadulhat.
Akkor meg már csak másfél dög van hátra. Nem is tudja, pár percen belül hanyadszorra ugrik be neki ugyanez a gondolat, de... Ilyen egy napot.*

[Morpheus, Klaus - városon kívül]

*Úgy látszik csak nem sikerült elvánszorognia és nemhogy a fal, de még a sódergólem is ráborul. Valami furcsa reccsenést hall még utoljára a mellkasa felől, majd éles fájdalom. Minden hirtelen sötétül el és boldogság járja át. Nem fáj semmi, nem lát semmit, csend van, béke és nyugalom. Biztos Klaus felrobbantotta a gólemet és az most lebeg a semmiben. Nair meg végre a pihe puha ágyában aludhat újra. Ja persze, hát eljöttek érte a templomosok. Tuti valamelyik jóképű inkubus strázsál itt mellette és lesi minden lélegzetét, hogy mikor kell az ápolót hívnia. De szép is ez a mai nap. Hazaért végre és nincs semmi baja.
A sóder és törmelék halom alól csak egy véres kis kéz lóg ki.. bezzeg ha ott is tudott volna levegőt venni...*

[Morpheus, Larin - városon kívül]

*Még épp rátalál az utolsó szemre, mielőtt az oxigénhiány kiütné. Pár másodperc múltán úgy-ahogy levegőhöz jut, bár egy darabig tagadhatatlanul leköti az undok szurokszín folyadék négykézláb történő felköhögése. Legalább arra jó volt a halálközeli élmény, hogy Blut elcsituljon kicsit. Mielőtt magához térne, a német a mellkásanak nyomja a maradék kezét és két szót elmotyogva reaktiválja a pecséteket. Larin felől hallott csatazajt, véletlenül sem akarja széttépni azért, mert ott van, még ha örjöngésből visszatérve a hatékonysága visszaesik is egy kicsit...
Végül undorodva mordul vagy kettőt és talpraáll. Kicsit feszengve regisztrálja, hogy immár nem áll olyan biztosan a lábán, mint szeretne. Nem mintha ettől még nem indulna meg az épület belseje felé, bicegve, szakadtan, véresen, a lábából frissen kirántott farepeszt szorongatva fegyverként egyetlen ép kezében. Még egy dög hátravan.
Végül csak elétárul az aktuális harci helyzet.*
- Jelen, Herr Tod.
*Szélesen elvigyorodik, valahogy úgy, mint percekkel korábban. Ezt követően akkurátusan köp egy adag vért oldalra, majd némi gúnnyal a szemében produkál egy karlendítést. Rég nem látta ilyen alakban legbefolyásosabb felettesét. Kicsit zavaró ugyan, hogy szemmel láthatóan éppen értük jött... Harcolni, ugye, a Halál ellen mondhatni nehezen tudna, de attól még megtesz annyit, amennyi tőle telik.*

[Morpheus, Klaus - városon kívül]

*Anya csak még öt percet.. nyűgné a szokásos kijelentést, ha lenne anyja és ha nem úgy rántanák ki az ő kis sötét világából, hogy attól a nem létező gyomra is felforduljon. Konkrétan Morpehus lábába érkezik és csak holmi sötét szövetes csontokat lát. Sikoltva hátrálna kifelé, de ahogy nyitja száját, egy hang annyi nem jön ki rajta, s mikor a világosra érne, csak árnyéka önmagának, szó szerint. Fellebegve a halál szemsíkjába néz vele szembe és rázza a fejét, hogy ez így nem járja, mert neki igazán nincs itt az ideje és mégis mi ez már.. közben meg érdeklődve figyeli annak minden mozdulatát.
Ismerős energiamintára lesz figyelmes és ahogy arrafelé fordítja érzékeit, Klaust pillantja meg valami vörös ködben. Elé reppenve kalimpál előtte, de a férfi tuti hogy nem látja, hisz szellemlényként már rég nem ezen a síkon van. Ide oda vibrálva pattog Klaus és a halál között. Majd megállapodik Morph lábainál és szinte belekapaszkodva rezeg tovább idegességében.*

[Morpheus, néhai Larin - városon kívül]

*Jó, jó, tudja ő, hogy Morpheusnak ez is csak egy szürke munkanap, de a megnyilvánulás akkor is lefárasztja kicsit. Nem beszélve arról, hogy még ő is valami kütyüvel intézi a dolgait. Kiábrándító. Az ő idejében még Wagnert hallgatott csekélyke szabadidejében, most meg tetriszezik...
Larinnak valóban csak a porhüvelyéhez lehet szerencséje, ami nem igazán hangolja fel. Ami a szellemét illeti, azt kiszagolja más. mikor a német közelébe ér, a vörös köd egy része megmozdul, hogy aztán egy pusztán szemekből és szájból álló arccá álljon össze, ami aztán lendül is a néhai Succubusivadék felé. Megtesz egy kis utat, aztán belerohan valami érzékelhetetlen falba, amin az ütközés pillanatában fehéren felvillanak a pecsét vonalai. Ekkor kutyamód vicsorogva visszahúzódik és újra fölszívódik.
Blut szokás szerint éhes. Ráadásul az orra alá dugják a kedvenc kajáját, amit uszkve hetvenkét éve nem kóstolt... Nem lehet hibáztatni.*
- Életben maradni. - *morogja némi érthető ingerültséggel. Közben kicsit megvakarja a mellkasán azt a pontot, aminek a közelében a démona eltűnt. Blut rakoncátlankodik... Megőrül a friss lelkekért.* - Vele együtt.
*Biccent a lány teste felé. Meghalt, meghalt... Ennyit Morph egész biztosan helyre tud hozni.*
- Meg magyarázatot. Esetleg valamit enni is hozzá, hogy rendesen összeálljak...

[Morpheus, Klaus - városon kívül]

*Csak néz bambán Klausra hogy tényleg mit akarhat, miért nem menekül inkább és hagyja ott az egész hadat, mikor menthetné életét. Larinnak már úgy is mindegy. A Halálra nézve megvonja képzeletbeli vállát, majd mikor visszafordul a német felé ijedten besiklik Morpheus háta mögé. Csak jóval percek után kukucskál át a vállán, kidugva fejét a fekete köpenyből. Kissé még rezeg a vörösség támadásának szándékát látva és nem is igen szándékszik előrébb lebbenni. Ránézve testére egyszerűen nem érez semmit. Az ott a múlt és most így egész jól el van, nem érez semmit. Minek akarna élni? Kicsit bolondosan és felettébb vígan kezd el Morheuson keresztül körbe körbe lebegni, de végül megállapodik félig benne, mögötte és onnan pislákol kifelé.*

[Morpheus, Larin - városon kívül]

*Na nem, ez valami tévedés lesz. Ő nem öregszik. Nem jár le az ideje. Biztos ennek a másodunokatestvérnek hibás a halállistája vagy valami, nincs az az isten, hogy ő meghaljon.*
- Itt valami tévedés...
*Na tessék, még annyi időt sem hagynak neki, hogy egy mondtaot végigmondjon. Miért kell őt ilyen sürgősen kicsinálni? És miért ilyen fájdalmasan, ha már itt tartunk? A farepesz kifordul a kezéből, mikor a teste elkezdi szétszedni magát, és négykézlábra esik, miután a lábai a rakoncátankodó gerince miatt többé nem tartják meg. A szeme tágra nyílik, az arca grimaszba torzul a fájdalomtól, az üvöltést azonban meghagyja Blutnak. A démon ugyanis újra megmutatja "arcát", tébolyultan csapongva a korlátain belül, hang nélkül kiordítva a fájdalmát. Tényleg, nem is tudja, hogy mi lesz vele az ő halála után... Valószínűleg elpusztul a közös test miatt. Majdhogynem sajnálná. És reméli, hogy nem szabadul ki... Bár nem valószínű. Ha mégis, egy örökkévalóságig lelkiismeret-furdalása lesz miatta.*
- Tévedés... Nem öreg... szünk... -a többes szám a német Jekyll és Hyde. - Nem adtam... el... évet...
*Próbálkozik még utolsó erejével karcosan motyogva, mielőtt bordái a tüdejét is veszélybe sodornák. Meg persze mielőtt esetleg meghalna.*

*Ide oda zizegve, de most már vigyázva hogy ne a Halálon keresztül repkedjen szinte élvezi a nem létet. Nagyon viccesnek talál mindent, megpróbál kavicsot arrébb löködni a puszta .. hát energiájával, persze azt is nevetségesnek találja, hogy egyáltalán megpróbálja. Néha még böködi, vagyis keresztül nyulkál Morpheus köpenyén. Mikor felé fordul csak bólogat hevesen és izgágasága is egy kicsit alábbhagy, vagyis hogy nem repked körbe körbe. Majd a kérdésre megrázza a fejét. Nem kér semmit, nem akar megint érezni.. azt se tudja már miket evett életében, minek akarna bármilyen ízt is a nem létező szájában. Klaus felé fordulva kicsit lehiggad ahogy látja szenvedését. Szegény ember, biztos fáj neki, de nem baj elmúlik és akkor már minden jó lesz.
Olyan ismerős az arca, vajon ki lehet? Na de kit érdekel, mikor ott vannak a vibráló színek és az a furcsa kis lény az emberben, bár lehet az bántja. Nem fél, nincs miért.. nincs semmi, csak lebegés. A szellem gyorsan feledi életének mozzanatait...*

*Szóval ilyen meghalni. nem is rossz. Egy pillanat. Mondjuk kevésbé véresen is lehetett volna... Morph válasza után nem sokkal már ő is lélekként tér magához. Első élménye halálában az arc mellé immár kezet is növesztő vörös "köd" rohama az ő nemlétező torka felé. Hogy elkerüli, az nem rajta múlik - mielőtt a démon elérhetné, megint olyan korlátba ütközik, ami Larintól is távol tartotta. Ekkor őrjöngve próbálna távolodni korábbi főbérlőjétől, de arra is megállítják a falak. Hát, nem egészen az, amit a német várt...
Mikor lenéz magára, láthatja a pecsétjeit kiadó fényvonalakat fehéren átvilágítani a ruházata árnyain, ahogy beszövik a mellkasát és a hátát. Hát... Nem is rossz.
Az üdvözlésre halványan fintorog egyet és visszapillant vérben úszó, felszakadt porhüvelyére. Hát kérte ő...? Gyanúja szerint a magafajtából lesznek a kísértetek. Nem, nem és csakazértsem fogadja el a halált, de hát mit lehet tenni? Végül valamit mormog magában és megvonja a derengő vállát, majd megpróbál a házszabályokra figyelni annak ellenére is, hogy Blut változatlanul ott csapong körülötte hol távozni, hol kajálni készülve hiába.
A kérdések-résznél biccent egyet.*
- Van. Ezzel itt mi lesz?
*Bök a vörös arcra, ami éppen kifelé préseli neki magát a pecsétek falának. Reméli, nem szabadítják rá az élőkre, de így, test nélkül huzamosabb ideig nem cipelné magával. Még megeszi Larint. Eh... Hosszú távon csak kellemetlensége lenne belőle. Ebben az állapotában még a neve sem stimmel. Azért hívta magában Blutnak, mert a vérébe fecskendezték az esszenciáját. Most, vér nélkül, még ez is problémákba ütközik...*

-Jó de.. az olyan életszagú..
*Suttogja Morh mögé libbenve, mintha nem is ő szólalt volna meg, vagy legalább nem is volt az aki a kövekkel játszott. A kérdésre csak megvonja szellemvállát, majd felragyog az aurája, ahogy belé villan egy ötlet.*
-Te is velünk vacsorázol?
*Persze, gyertyafény és meghittség, kettesben a halállal.. tuti hogy az agyhiány látszik meg Larin viselkedésén, de mint egy csitri a híres színész körül, úgy rezeg a Halál mellett.
Kissé berzenkedve figyeli, ahogy annak a szerencsétlen élőnek a gerince mint egy veszett eb kapar le a földbe és tűnik szem elől, valahogy nem szeretné viszont látni, még ha maga a testrész ilyen formában nem árthat neki. A démon, ki láncát tépi és a határokat feszegeti, már más kérdés, de nem is mozdul Morh felé.*
-Biztos az anyukád hív.. lehet fel kéne venni.
*Nézegeti a kis ketyerét, majd érdeklődve fordul most mér Klaus felé.*
-Ugye milyen jó szellemnek lenni.. sokkal kényelmesebb és már nem is fáj..

- Remélem, nem zökkentelek ki, ha nem nyugszom meg békében...
*Mormogja félhangosan a démonát illető kilátásokat hallva. Jó tudni, hogy ilyen szép jövője lehet, még ha Morph nem is bólint rá a jövőhöz hasonló földi hívságokra...
Na szóval, vacsi hármasban - négyesben -, aranyos, biztos repeső hangulatú lesz ez is. persze, kényelmes ez az állapot, csak ne szerepelne egy vacsorapartnere kedvenc ételei között. Aztán meg... Majdcsak elüti valamivel azt a röpke örökkévalóságot. Ha mással nem, hát azzal, hogy leszedje magáról a pecséteket, lehetőleg második belehalás nélkül. Mert hogy Blut éhen nem pusztul, arra a visítozó koponyáját tenné.
De előtte még szemtanúja lesz a tetrisz egy egészen újszerű felhazósználásának, némi egészséges szellemshowval körítve, röpködő, károgó koponya, lidérctűz, nyomasztás, miegymás. Megviselte a jó öreg Todot a beszélgetés. Mondjuk őket is. Még Blut is odanyomja anyagtalan pofáját a pecsétfalhoz, hogy megbámulja az égő Halált. De, ugye, híreik is vannak, ami kétségtelenül biztató. Remélhetőleg.*
- Essünk túl a rosszon... - *morogja ősszehúzva anyagtalan szemöldökét. Van egy olyan érzése, hogy tudja, mit fog hallani - nem titeket kellett volna, bocsibocsi -, de ki tudja, még az is lehet, hogy pokolra kerül, megetetik egy démonnal, esetleg az örökkévalóságig lakodalmas rockot kell hallgatnia, vagy más hasonló szörnyűség vár rá.*

-Jaj ne morogj már.. szerintem nagyon vicces az egész helyzet. Nézd mit tudok.
*Lebben Klaus mellé, hisz nem érdekli a tomboló vörös akármi, úgy is van ketrece, majd felröppen magasra és pörögve zuhan alá, hogy nevetése is csak úgy hullámozzon..*
-Nana.. ugye hogy sokkal jobb így?!
*A fényképezős résznél újabb kacagás hallatszik az éterben felőle, majd körbenéz.*
-De hát mi már nem is tudunk.. vagy igen?
*De választ úgy látszik, nem most fog kapni, mert hívja a kötelesség és az anyukája. Hádész? A történelem órákon említettek egy mitológiai személyt, de úgy tanulták, hogy az csak kitaláció.. áh.. biztos névegyezés, nem számít. Mikor elkezd a halál lángolni, szinte az egész lénye Larinnak kitágul és ledermed, majd kicsit közelebb lebeg hozzá.*
-De szééép.. khm.. akarom mondani.. a rosszal persze a rosszal..
*Libben hátra gyorsan.*

*Anno még sűrűn érezte úgy, a bürokrácia a sírba viszi. Úgy is lett. De hogy még itt sem hagyja békében...
Persze, érezte ő, gyanús volt neki ez az egész halál-ügy, arról a 38. valóságról vagy miről ugyan nem tud, de akkor is. Mostmár nem mindegy, hogy panaszkodnak-e vagy sem? Abbana reinkarnációs hivatalban esetleg lehet ráció, bár ki tudja. Bürokrácia, bürokrácia, hátha azok is elkevernek egy iratot, aztán valami állatként születik újjá esetleg... Még a lány dícsérgetése is idegesíti, dacára, hogy lassan kezdi úgy érezni, ezek ketten megérdemlik egymást a holtak kies világában. Ő akkor is élni akar, akar, akar... Pocsék dolog így végezni, miután a félember sikeresen a saját fejébe veri, hogy gyakorlatilag halhatatlan. Mit lehet tenni ilyen helyzetben... Rosszkedvűen, viszolyogva méregeti kicsit a vérző nyílást, aztán mindenre felkészülve biccent és ködös, pocsék érzésekkel nemlétező belsejében utánagyalogol a hasítékon keresztül.*