Utcák, terek, közhelyek

First topic message reminder :

Mocsok, kosz, állandó nyüzsgés, Lepretinek automatonokon, Dvergárok részegen, Morkálok a sikátrokoban, vagy épp fennkölten az utca közepén. S még megannyi faj képviselői teszik még zsúfoltabbá az utcákat.

Hát... legalább fel tud ülni, kezdésnek az is jó, de azért láthatóan nem őszinte a mosolya a jó lovagnak. És még így is sikerül egy nyelvtanilag tökéletesen szerkesztett és a helyzethez illeszkedő kérdést megfogalmaznia, ez igazán impresszív.
- Hát az úgy volt... -ajajj, Frumzig kisasszony nagy levegőt vett és belekezdett a mondandójába, amiből már egy Puikánál is nagyobb csoda is csak komoly erőfeszítéssel zökkenthetné ki- Szóval épp az előadásomat tartottam a téren, nem messze innen, persze hatalmas siker volt, mint mindig, hiába, a közönség értékeli a természetes tehetséget, no de aztán valami kis mókuspotyadék elmarta a pénzes kalapomat, ezt ni -bök a kócos haja tetején csálén álló, borzasztóan nagy és megviselt fejfedőre- de akkor Te... -csillogó szemek- Te utána eredtél, mint egy igazi lovag, csak úgy ámultam, olyan gyors voltál! És közös erőfeszítéssel, ádáz küzdelem után sarokba szorítottuk a kis piszkot, de megjelentek a bűntársai, mind egy szálig két méter magasak voltak állig fegyverben, készen arra, hogy pár fityingért a vérünket vegyék, de te már majdnem levágtad őket az Igazság és Törvényesség csillagfénnyel világító kardjával, csak aztán jött Manfrédka, aki nem is Manfréd, hanem Pupika, valami miatt nagyon dühös volt és mindenki elkezdett sikoltozni és futni, nekem meg eszembe jutott, hogy itt hagytam Dadut a téren, és visszajöttem, mert nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha bármi baja esik az én kicsikémnek, aztán visszamentem érted, megragadtalak és felrántottalak Dadu tetejére, épp időben, hogy elkerülj egy hatalmas csatabárdot, meg egy zuhanó dvergárt, ja mert dvergárok potyogtak az égből, ahova valószínűleg Pupika helyezte őket, aztán menekültünk, mert az a nagydarab cukiság utánunk jött és akkor még meg voltam ijedve, de már minden rendben, mert már nem vagyok. Aztán nekimentünk valaminek és lerepültünk jobbra-balra és lehorzsoltam a térdemet, most csak nézd meg, ez még legalább egy hétig látszani fog és a karom is be fog lilulni, itt, meg itt. De ne félj, Pupika már nem fog minket bántani, mert ez a kedves hölgy rászólt... aztán elkezdett gorombáskodni. -ezt már összevont szemmel, halálra sértett és véres -esetünkben fröcsögő gépzsíros- bosszút ígérő tekintettel, az elegáns fémlény után nézve mondja. Mégis hogy képzeli az a rakás ócskavas, hogy ilyen hangon beszél Daduról?!
-Szóval most itt vagyunk, te be vagy terítve takonnyal és végtelen hálámmal, szóval menjünk valami nyugodtabb helyre, ahol segíthetek neked megmosakodni és átöltözni, vagy valami... végül is segítettél nekem és ettől örök életre társak lettünk. Amúgy Kaida vagyok. Kaida Frumzig -mondja, megnyomva a családnevét, mintha az valami misztikus reveláció lenne, ami köteles hitetlenkedéssel vegyes lenyűgözöttséget kiváltani a hallgatóból- És te ki vagy?

Bár esküdni mert volna, hogy egy-két részletre máshogy emlékszik és azt is túlzás lenne állítani, hogy mindent értett, Sid szótlanul hallgatta végig a kis lepretin helyzetjelentését. Csak az Igazság és Törvényesség csillagfénnyel világító kardjáról hallva mosolyodott el kicsit. Nem sokáig maradna életben, ha világító karddal szaladgálna és a törvényesség sem volt erős oldala. De végülis lényegét tekintve a lány helyénvaló megállapításokat tett, tehát valóban tetőtől talpig taknyos volt, néhol véres is, amin nem ártott volna változtatni. Meg a szétszakadt ruháját megcsináltatni. Friss sebeket bekötöztetni, az agyrázkódását megnézetni egy gyógyítóval. Leülni egy pohár borral és átgondolni az élet értelmét, különös tekintettel arra, hogy mennyire érdemes más dolgába ütni az orrunkat. Ha már itt tartunk, mindenekelőtt…
Sid a lepretin monológja végén kinyúlt és lekapta a fejéről a kalapot, majd mielőtt visszaadta volna, elővett egy tallért és beledobta.
- A nevem Sid. Ügyes volt az előadásod -, mondta. Majd fáradt mozdulattal feltápászkodott és körülnézett. Az utca egyik oldalán, nagyjából ötvenlépésnyire egy emeletes, sokablakos házon kiszúrt egy cégért, amin egy söröskorsóban pancsolt valamilyen féreg. Ha az égiek kegyesek, van egy nagy dézsájuk és meleg vizük…
- Az ott elég nyugodt helynek tűnik -, intett nagyjából arrafelé, - szóval én most szerzek egy fürdőt meg ebédet. Még az is lehet, hogy iszom valamit. Ha gondolod, tarts velem!
Majd elindult a nevezett irányba és igyekezett egyenesen menni. Úgy érezte, a szédülés ellenére ez sikerült is. Mindenki más, aki arra járt, meg volt róla győződve, hogy tökrészeg, aki mindjárt orra bukik.

A kalapjába hulló pénzérme hatására meghatottsággal vegyes büszkeség telepedik szeplős arcára
-Köszönöm... -motyogja, majd kicsit félrebillentett fejjel ízlelgeti egy darabig a nevet- Sid... jó név, tetszik. Olyan... rövid és tömör. Ami csak azért baj, mert nem lehet becézni. Vagy ez már egy becézés? Minek a becézése? Sidor? Siiii...gmund? Sidolosonalis? Sidonia? Ja nem, az lánynév, te pedig nem tűnsz lánynak -itt kutató pillantást vet megmentője ilyen-olyan testtájaira, hátha ügyesen titkol valamit- Na mindegy, ha Sid hát legyen Sid.
A fogadó felé pillantva nem érte semmiféle sokk a koszlott, keskeny ablak és a málló vakolat láttán, sose volt finnyás ilyen téren -vagy csak nemvolt ideje megszokni a minőséget.
-Igen, jónak tűnik, nézzük meg! -tápászkodik fel- Szívesen csatlakozom hozzád, bár pénzem nem sok van -a kijelentésnek egy gyomorkorgással ad nyomatékot, amitől mintha maga is meglepődne, el is pirul bele. Hogy zavarát leplezze, sietve Dadu felé fordul és számba veszi az elszenvedett sérüléseket kedvenc masináján.
-Tényleg jól vagy? Ne segítsek? -kérdezi tétován, mikor meglátja Sid lépteinek izgalmas ívét, választ nem is várva odasiet a férfi mellé, hogy támogassa kissé. Ezt persze érdekessé teszi a köztük lévő jelentős magasság- és súlybeli különbség, pláne úgy, hogy a kislány még egy mindennemű helyváltoztatásnak erősen ellenálló automatont is megpróbál maga után húzni -mert nincs olyan isten a világok végtelenjében, aminek kedvéért még egyszer szem elől tévesztené kedvenc útitársát.

- Csak Sid. Elég rövid, minek becézni -, hallotta Sid a saját hangját a tompa zúgáson keresztül, amivé a hasogató fejfájás kezdett szelídülni. Közben megérkeztek a fogadóhoz és a kislány bevallotta, hogy nincs sok pénze. Nem nagy meglepetés, tekintve, hogy utcai mutatványosként kereste a kenyerét, de Sid szeretett nagyvonalú lenni és most még pénze is volt rá, úgyhogy gondolkodás nélkül válaszolt.
- Nem gond, a vendégem vagy. Gondolom, Te is megéheztél ebben a nagy rohangálásban – mutatott rá a nyilvánvaló tényre, annál is inkább, mert ahogy lenyugodott, Ő is érezni kezdte, hogy a gyomra ebédet követel. A segítő szándékon mosolyognia kellett, ahogy végigpillantott a lepretinen, aki így ránézésre a kardját se bírná el. Bár meglepő állóképességről és lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot… de büszkeség is van a világon, még akkor is, ha az elmúlt fél órát a porban fetrengéssel töltötte, most meg mocskos, lisztes, véres és taknyos. Szóval ott még nem tartunk, hogy egy kis utcalány támogasson, szögezte le magában, de válasz helyett inkább benyitott a fogadóba, ahonnan a fogadók étkezőjére jellemző kedélyes hangzavar szűrődött ki.

…ami a belépésüket követő második másodpercben megszűnt. Na igen, nem lehetünk hétköznapi látvány, mélázott el, aztán a pulthoz lépett, ahol addigra tekintélyes rés nyílt az emberek és egyéb lények között. A minden fogadósokról alkotott sztereotípiának megfelelő fogadós kezében megállt a rongy, ahogy döbbenten és kissé ijedten új vendégeire pillantott, de Sid nem zavartatta magát. Jól tudta, hogyan javítson a nem túl előnyös első benyomáson, ezért a kívül hordott erszényéből  egy marék pénzt szórt a pultra.

- Meleg fürdő. Ebéd hússal két emberre. Kötszer. Egy tiszta köpeny. – Egy pillanatra elgondolkozott, ahogy a szeme sarkából egy füles kancsót pillantott meg. – És bor!
- Máris hozom, uram – Látszott, hogy a fogadós lelki békéje máris visszatért, hát itt minden ki lesz fizetve, ez egy jó vendég. A közönség is megnyugodott, hogy ilyen rendes ember tévedt ide, hogy ebédelni meg inni akar, nem lesz itt baj. Csak néhány szakadt rongykupac morgott valamit felvágós úri szokásokról a meleg fürdő hallatán, persze csak annyira hangosan, hogy Sid ne hallja. Vagy ne nagyon. Mert azért az ott egy kard, amit láthatólag szoktak használni.

Ahogy végigért a legsürgősebbeken, Sid a lepretinre nézett.

- Ebéden kívül kérsz valamit?

Mi? Hogy még kaja is lesz? Ingyen? Hát most már semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy hányatott sorsú mutatványosunkat ezúttal tényleg egy igazi regénybeli lovaggal hozta össze a jószerencse. A fogadó előtt nagy gonddal egy esőelvezetőhöz köti Dadut, nehogy elvigye valaki (színesfémnek vagy alkatrésznek, mert más hasznot nem mutat jelenleg). Ezután sietve követi Sidet a nem túl elegáns krimóba.
Egy pillantással felméri a helyiséget és a bent tartózkodókat. Áh igen, minden megvan, ami egy mintaszerű lebujba kell... Homályos poharakat mocskos ronggyal törölgető sztereotip kocsmáros, a pultnál lebzselő jómunkásemberek, zsugások a szélső asztaloknál, csuklyás és napszemüveges alakok a hátsóknál és a sarkokban, rozoga lépcső az emeletre, diszkrét pincelejárat kicsit odébb... Szinte már idilli.
-Én? Hát izé -jön rá egy hirtelen szerénységroham, amin persze hamar túlteszi magát- Málnaszörpöt szeretnék... És bejárást egy műhelybe, ahol meggyógyíthatom Dadut. Igen az jó lenne...
És már megint mosolyog, de úgy, hogy szinte ragyognak bele a szeplők széles arcán.
-Um... amíg fürdesz, szívesen kimosom a ruháidat -teszi még hozzá amolyan "hadd legyen már valami hasznom is" hangon.

- És még egy málnaszörpöt is kérek -, szólt a fogadósnak, aki most először lepődött meg egy kicsit, de mondani csak egy „márisuramot” mondott, miközben szolgálókat szalajtott vizet melegíteni és a kedves vendég egyéb kívánságait teljesíteni.
- A javítás ráér ebéd után is -, ezt már Kaida-nak mondta, miközben szórakozottan kaparta az arcáról a lassan rászáradó taknyot. A felajánlásra kicsit hökkenten nézett a lányra, nem szokott hozzá az ilyen közvetlenséghez és a gyanakvása is rögtön tucatnyi elmélettel állt elő, hogy mit akarhat egy ismeretlen lepretin a ruháival, de a ragyogó mosoly láttán el is szégyellte magát. Lám, a sok sötét ügylet megülte a gondolatait is.
- Szerintem van itt, aki kimossa a ruhámat, nem kell fáradnod. Viszont ha meg tudod szárítani őket, azzal lekötelezel -, válaszolta. – Persze, csak akkor, ha nem gyújtod fel őket.
A gyakorlatias fogadós közben már ki is töltötte az italokat, így amíg a fürdőre vártak, Sid belekortyolt a borba, a málnaszörpöt pedig a lánynak kínálta.

A málnaszörpöt örömmel veszi át, még a segítség is jól jön, ugyanis alig éri fel a bárpultot. Belekortyol a málnát még messziről se látott, de legalább jó cukros itókába, csak aztán válaszol.
-Megszárítani? Nem gond! Nyugodtan rám bízhatod. Az új legjobb-barátom-örökkön-örökké kedvéért bármit. -egy újabb apró korty, majd egy szolid félrenyelés indukálta köhögésroham- Elégetni? Én? Ugyaaaan... -gondolatban máris kihúzza a lehetséges módszerek listájáról az első három-négy tételt.
Aztán körülnéz és mivel szabad asztalt nem lát -bár meggyőződése, hogy ha Sid jelét adná, hogy akar egyet, annak nagyon hamar asztal, vagy esetleg egy rövid kocsmai verekedés után asztal lenne a vége- felmászik az egyik repedt bőrhuzatú bárszékre, törökülésben elhelyezkedik rajta, majd nagy mézszínű szemét Sidre emelve szürcsöli tovább a málnaszörpöt és közben igyekszik kellemesen csevegő hangot megütni
-És amúgy, amikor épp nem bajbajutott hölgyeket mentesz és háznyi magas állatkákat kergetsz el egyetlen zord pillantással -igen, úgy döntött, hogy innentől ezt így fogja mesélni, mert így jobban hangzik-akkor mit csinálsz? -kérdezi, miközben egyszerre próbálja tartani a szemkontaktust és megtalálni a szájával a szívószálat, ami meglehetősen mókás látvány.

Hogy mi, mégegyszer, mik lettek hirtelen? Legjobb örökkön örökké barátok? Húha, kicsit hirtelen a kisasszony… Sid kicsit elbizonytalanodva meredt az ócska boros kupába. Gyanús volt az a félrenyelés a gyújtogatás említésénél, de csak nem egy piromániás lepretinnel hozta össze a balsors, bár nem ez lenne az első eset ilyesmire. Legfeljebb ruhát is hozat a fogadóssal. Minek folyton aggódni, volt elég pénze, túlélte a délelőttöt, nemsokára a taknyot is lemoshatja, a fejfájása is elmúlt lassan, a bor pedig kellemesen bizakodó hangulatot csöpögtetett belé. Végül is rövid ismeretségük ellenére már túl voltak egy-két hajmeresztő helyzeten.
- Megtisztelő, hogy a barátodnak nevezhetem magam -, válaszolta Sid mosolyogva, nem is nagyon gúnyosan. – Azonban nem hiszem, hogy hosszú távon kijönnénk egymással. Én ugyanis zsoldosként dolgozom, a kardomból élek.
Diplomatikus összefoglalása volt ez a sötétben lopakodó, betöréstől, lopástól, gyilkolástól sem mentes életstílusának, de Sid úgy gondolta, nem árt egy kis visszafogottság. A lány nagy, őszinte szemeit és lelkes arcát elnézve nem úgy tűnt, mint aki sokáig magában tudna tartani nem közzétételre szánt információkat, újdonsült barátságuk ellenére sem. De ha már barátság, akár meg is tudhatna róla pár dolgot, úgyhogy visszadobta a labdát.
- De Te is mesélj magadról! -, mondta, majd nem bírta visszafogni magát, elvigyorodott. – Te mit csinálsz, amikor éppen nem bajbajutott hölgyként menekülsz, egy hős lovagra várva?
Mert azért még lovagnak sem nevezte senki, ez már örökre a lány érdeme marad.

-Ó, szóval zsoldos... ez megmagyarázza a kardot. Az anycim mindig azt mondta, hogy a zsoldosok ígéreteit nem szabad elhinni, de ezt inkább csak a nővéremnek mondta, meg te amúgy sem tűnsz rossz fajta zsoldosnak, szóval szerintem ez rendben van. -jelenti ki olyan meggyőződéssel, mintha épp most doktorált volna erkölcstanból és emberismeretből.
Ezután mélyen a pohár fenekére néz, komoly vákuumot és jelentékeny hanghatásokat létrehozva az utolsó csepp málnaszörp szívószállal való kinyerésének érdekében. Aztán kicsit elmélázik, hiszen gondolatait nem tudja teljességgel elszakítani a megoldandó mérnöki feladat (értsd ruhaszárítás) megoldásától. Szeme előtt különböző műszaki megoldások lehetőségei és nehézségei peregnek, gondolatban már az alkatrészek beszerzési útjait mérlegeli egy ipari árammal működő centrifuga összeszereléséhez...
Talán épp ez az oka, hogy a felmerülő kérdésre nem válaszol rögtön, csak némi hatásszünet után
-Hogy mi? hogy én? mit? ~Ja hogy épp ez a kérdés?~ Ó hát én nem sok mindent. Járom a világot Daduval és ahol tudjuk, bemutatjuk a tudományunkat. Az emberek általában kedvesek szoktak lenni, nem csak égre törő tapsviharral, de csengő aranyakkal... vagy egyéb fémekkel jutalmazzák a művészetet. És igazán csak néha zavarnak el, azt is csak a nagyon puccos, nyámnyila helyeken, ahova nem is akarok ám igazán menni. -újabb kísérlet következik még egy korty málnaszörp vételezésére, de persze a pohár üres, így csak a szörcsögő hang marad- Olyan, hogy kiraboljanak, hát olyan még sose történt velem. Legalább is nem műsor közben. Pedig a pénz sajnos fontos... mondják az okosok, hogy nem, de nekem igen, mert ha eleget gyűjtök össze, akkor megkereshetem a család többi tagját, még azt a semmirekellő nővéremet is, aki lelépett azzal a fura csuklyás fazonnal, felépíthetjük újra a cirkuszt és élhetünk újra úgy, mint rég, boldogan, amíg meg nem halunk. -jövőképét egy határozott bólintással teszi még megmásíthatatlanabbá és csak azért nem folytatja, mert egy vontatott hang (ami mellesleg egy lepretin fiúhoz tartozik, akin a kamaszodás legalább tizenhárom testi-lelki tünete figyelhető meg) félbeszakítja.
-Ké szafrdő a zurnak. -töredezett körmű, halványkék ujj bök a mennyezet felé- a zemelten. 'ásodik szo babalra. A zétel...
Itt azonban az inas monológját szakítja félbe egy tasli, ami a fogadóstól érkezik a pulton átnyúlva
-Nemmegmondtam te kis vakarék, hogy ne rágd azt a traktorgumit, amikor vendégekkel beszélsz?! -ezután sokkal nyájasabban a tisztelt vendégekhez fordul- Nos uram, a fürdő előállt, az emeleten a kettes szoba lesz az, balra, a ruháját a fém kosárba szíveskedjék majd helyezni az ajtó mellett, az ételre egy kicsit még várniuk kell. Addig a kis -itt azért elgondolkodik egy kicsit, de a rutin meg az évek gyorsan rendezik a zökkenőt- útitársa nyugodtan várakozhat itt, vagy... hát tulajdonképpen bárhol máshol. Adhatok még valamit?

- Nem is értem, hogy zavarhatnak el -, mélázott Sid, miközben lelki szemei előtt a lány nagy, őszinte szemeinek kontrasztjaként megjelent egy lángokba borult falu képe.
- A mai előadásod mindenesetre elég látványos volt, még a háznyi fenevad nélkül is. És a családod is biztosan meglesz előbb-utóbb -, tette még hozzá, biztatónak szánt mosollyal, miközben belül szomorkásan megcsóválta a fejét. Hirtelen nem is jutott semmi más eszébe, úgyhogy a lepretin fiú a legjobbkor jelent meg.
- Más most nem lesz -, válaszolt Sid a csaposnak. Végre megszabadul a mocsoktól és a takonytól, kicsit ellazulhat és átgondolhatja ezt az eseménydús délelőttöt. Nagyszerű kilátások! Aztán elgondolkozva nézett az "útitársra". Nem tűnt olyan gyámoltalannak, akit ne lehetne egyedül hagyni egy kocsmában, ugyanakkor mégiscsak egy kislányról van szó. Aki a történtek alapján nem nagyon tudja, mikor kéne csendben maradni. És a sikátorbéli banda sem lehet túl messze. Ez így nem lenne... "lovagias". De ha ezt előadja, mire fog gondolni a lány? Francba, hát micsoda dilemmákat hoz ez a nap, meg kell őrülni.
- Öhm. Figyelj, lehet, hogy nem kéne itt maradnod egyedül, ez mégiscsak egy kocsma, sötét alakok meg minden. Meg a nagypofájú morkál bandája miatt is aggódom kicsit. Szóval... Akár fel is jöhetnél, megvárnál a szoba előtt vagy izé. A szobában. Biztos van valami paraván vagy ilyesmi. Vagy ahogy gondolod.
Eléggé zavarba jött, nem nagyon volt hozzászokva az ilyen helyzetekhez, úgyhogy igyekezett határozottan nézni, de érezte, hogy az arca a lány hajához kezd hasonlítani.

Az elhangzott dicséret jutalma -mint rendesen-egy ezerwattos, szeplőragyogtató mosoly, a várakozás helyszínének dilemmája azonban a lánykát sem hagyja hidegen. Tétován körülnéz a helyiségben, pillantása elidőz kissé a fogadós háta mögött sorakozó homályos poharakon, az alacsonyan húzódó fagerendákon, a sarokban kártyázók zárkózottan görnyedő hátán, a gyér vendégseregen, amelyet főként mogorva arcok és csuklyák alkotnak, gyors fejszámolás alapján megállapítja, hogy itt sem barátokra, sem borravalóra nem számíthat, így a maradás kérdését le is zárja szépen magában. Hát akkor menjen?
- Hát... Anyci mindig megszidta a fiúkat és lekiabálta a hajukat, hogy nem a szabad a lányokat meglesni a fürdőben... de te nem vagy lány -ezt a kijelentést azért pár lopva ide-oda pillantással gyorsan ellenőrzi- szóval szerintem ez így rendben van. -közli a megdönthetetlen logika magabiztos hangján- Úgy is arra gondoltam, hogy segítek neked zsoldosnak lenni, akkor így fürdés közben el is mesélheted, hogy azt hogy kell.
Kész, ezzel ő eldöntöttnek tekinti a kérdést és ennek megfelelő magabiztos, ruganyos léptekkel el is indul felfelé a lépcsőn (mert hát ő még tájékozódni is tud! tökre megjegyezte, második emelet, jobbra)

"Szóval ez így rendben van. És én még amiatt aggódtam, hogy zavarba hozom vagy félreérti..." Sid kissé megütközve nézte, ahogy a lány megindult a lépcsőn és csalhatatlanul megérezte, hogy a következő tíz perc sem a csendes meditálásról fog szólni. Ezt az érzést csak megerősítette a tény, hogy a kelekótya lepretin meg sem állt a másodikig, ékes jelét adva kissé felületes hozzáállásának a mások által elmondottak felé. Bár egy újabb közelgő katasztrófát sejtve igyekezett nem szem elől veszíteni a lobogó vörös loboncot, Sid hosszabb lábai ellenére sem érte utol időben, úgyhogy már csak azt látta, ahogy lendületesen benyit egy szobába. Megtorpant a lépcső tetején, egy pillanatra lehunyta a szemét, készülve a legrosszabbra. Egy másodperc... kettő... három... még mindig nem üvöltött, nem sikoltott senki, nem hallatszott fegyver csörrenése, sem más zajok. Lehet, hogy üres volt a szoba? Rendben, akkor most odamegy és szépen szól ennek a gyúlékony futóbajnoknak, hogy nem itt van a szobájuk, szépen lemennek egy emeletet, tisztálkodás, ebéd, egy kis nyugalom...

...valami azonosíthatatlan, mélyhangú hörrenés és a szoba nyitott ajtaján kicsapó füst...

Sid kardot rántva rontott előre, mindenféle égieket és eszement módjára rohangáló, kerge nőszemélyeket emlegetve.

Egy lépcső, két lépcső, egy forduló, meg még egy... meg se kottyan mindezt tánclépésben megtenni, de tényleg, a falvak közti utazások és az egész estés műsorok csinálnak annyi kondit az ember lányának, amennyi kell a boldogsághoz. Már nincs is messze az a fürdő, biztos kényelmes lesz, ha esetleg van ott még egy dézsa, neki sem esne rosszul egy kis lábáztatás, talán még Sidet is lefröcskölhetné, csak a játék kedvéért... Igen, azt fogja tenni és mindketten nagyot nevetnek majd és még felmosni sem kell utána, hisz mi másért élne-halna a személyzet? Ezzel az ábrándos képpel a fejében, nameg a bizonyossággal, hogy végre fény derül a zsoldosság mibenlétére és egy új, arannyal kirakott karrierút nyílik meg előtte, lenyomja a kilincset és azzal a lendülettel be is lépne a helyiségbe, de a látványtól megtorpan, mint aki falba ütközött. Már nyitná a száját, hogy sikításra, vagy bocsánatkérésre, még nem tudja, mikor jön a hörrenés és a füst... És mintha magából a füstből bontakozna ki, egy sápadt nő.
Ha lenne ideje Kaidának ilyesmire, jó minőségű, de viseletes ruhákat, kopott szárú szögletes szemüveget, szigorú vonásokat, hercegnőien egyenes derekat és kócos hajat figyelhetne meg, de a nő nem teketóriázik csak azért, hogy megbámulhassák, inkább gyors mozdulattal becsukja az ajtót. Mivel eddigre már Sid is megérkezett teljes testi-lelki valójában és kivont kardjával, a következő szavak mindkettejüknek szólnak
- A Részeges Bélféreg Fogadó Acélváros-szerte ismert diszkréciójára való tekintettel a vezetőség és a személyzet nevében kérem önöket, hogy fáradjanak vissza szobájukba vagy a közös helyiségek egyikébe -mondja a sablonszöveghez képest meglepően meggyőzően, majd hosszú fehér mutatóujját Kaida homloka közepére nyomja- Most elfelejted, amit odabent láttál.
Kaida először megpróbált mindkét szemével a közeledő ujjra fókuszálni, de tekintete hamar megüvegesedett és csak egy álmatag bólintásra futotta neki. Ezután egy korábbi ruganyosságának és élénkségének jelentősen ellentmondó, ügyetlen fordulattal kerül irányba Sid felé, pislog párat, majd félrebillentett fejjel megkérdezi:
-Ott vagyunk már?

A lépcsőfordulótól az ajtóig hátralévő út igazán nem tartott sokáig, Sidnek mégis sikerült belesűrítenie a mondanivalóját. Az ajtó elé érve igyekezett mindenre készen állni, azonban a "mindenre készen" kifejezés tartalma a mai nap során egyre csak bővült. Most például egy, az ajtón kilépő, határozott nővel, akit aggasztóan kevéssé érdekelt az arca előtt lengetett penge és a ruhájára hímzett rúnák is gyanúsan varázshasználó külsőt kölcsönöztek neki.
A kardot leengedve levegőt vett, hogy kezelje a helyzetet, de a nő gyorsabb volt és hivatalos modorban elküldte őket a fenébe, majd valamiféle tudatmódosító mágiát használt a kislányon. Bár Sid hajlott volna az udvarias felszólításnak nagyon rosszul álcázott parancs végrehajtására, a kis lepretin elbájolását azért nem hagyta szó nélkül.
- Mit csinált a fejével? -, kérdezte, igyekezve eltalálni a számonkérés és a tiszteletteljes érdeklődés közti legegészségesebb hangszínt.
- Semmi olyasmit, ami kárára válna -, válaszolta a nő. - Még nagyjából egy percig lesz ebben az állapotban, - intett Kaida felé. – Mindkettőjük érdekét az szolgálná a leginkább, ha addigra máshol tartózkodnának és a továbbiakban tiszteletben tartanák az intézmény szabályzatát a második emelet tilalmával kapcsolatban.
Bár nem teljesen elégítette ki a válasz, Sid úgy döntött, ez nem az a helyzet, ahol erősködni kell, úgyhogy kardját eltéve bólintott, majd a még mindig üveges tekintettel nézelődő Kaida-t maga előtt tolva elindult visszafelé, ezúttal a megfelelő szobába. Benyitva egy magafajtát minden szempontból kielégítő tucatszoba tárult a szeme elé a beígért, biztatóan gőzölgő dézsával, most mégsem érezte azt a szokásos pillanatnyi nyugodt örömöt, mint máskor, mikor bezárta maga mögött az ajtót. Ehelyett azon gondolkozott, hogy verje-e a fejét a falba, vagy a haját tépje-e meg, amiért olyan marha, hogy egy utcai mutatványosnak álcázott istenek csapását szabadít magára, aki kinyíratja valakivel estig, ez most már biztos. Mivel úgy találta, hogy mindkét lehetőség felesleges további károsodást okozna amúgy is meggyötört tagjainak, inkább megfogta a lassan eszmélő és kérdőn nézelődő lepretin ruháját a nyakánál és beledobta a lányt a dézsába.
- Mindjárt jövök -, morogta és elment rendelni még egy adag fürdővizet.

Hmmm... vajon miért áll egy ismeretlen folyosó végén és Sid miért taszigálja lefelé? És ki az a kedvesnek látszó, határozott fellépésű hölgy? Vajon játszana vele? Az biztos jó lenne... És jé, milyen kedves kis fürdőhelyiség... de hová lett a talpa alól a talaj?
Az a tény azonban, hogy hangos csobbanással a dézsában landol, némiképp kijózanítja ködös ábrándjaiból. A helyzetet azonban nem látja át rögtön, boldogan kezd pancsolni, Sid fullextrás földi vízividámparkokban sem láthatott ilyen örömöt. A mosoly azonban úgy olvad le a szeplős arcról, mint viasz a halotti máglya mellett, amikor a kedves pártfogó szemmel láthatóan feszült hátát mutatja neki.
-Valami... rosszat csináltam?- kérdezi az épp becsukódó ajtótól. És a legrosszabb az egészben, hogy tényleg nem tudja, hogy történt-e valami, aminek nem kellett volna, hiszen az utóbbi negyed óra eseményei a legjobb indulattal is zagyvák és hiányosak a kicsi fejében...
Ha Sid visszatér úgy nyolc-tíz percen belül, Kaidát nagy, bűnbánó szemekkel pislogva, szolidan csöpögve találja... ha később kerül elő, ez kevésbé valószínű, egy érzelem vagy gondolat sem képes ilyen hosszú ideig megmaradni a kaotikus veres hajzuhatag mögött megbúvó még nagyobb káoszban...

Adott magának annyi időt a duzzogásra, amíg a korábbi lepretin fiú és emberszerű, bár elég torz kortársa megérkezett a megrendelt ruhákkal, az új dézsával és a forró vizes vödrökkel, illetve hónuk alatt egy szétnyitható paravánnal. Nagy lendülettel célozta meg a szoba ajtaját, erős elszántsággal, hogy most egy kis józan észt beszél a bajkeverő kislány fejébe, de a nekibuzdulás csak az ajtóig tartott, ahol a neveltetése megállította. Magában füstölögve kopogott be, miközben a hátán érezte a két szolgáló meglepett pillantását, úgyhogy a helyzet nem csak saját maga előtt volt kellemetlen, mégis csak akkor nyitott be, mikor bentről egy vékonyka „izé, igen?” válaszolt az ismételt dörömbölésre.
- Oda tegyétek! – vakkantotta a két cipelőnek, miközben felmérte a károkat. A szoba úszott, az első dézsa tartalmának jelentős része éppen a padló áztatásával volt elfoglalva, de legalább a kisasszony ott volt, ahol hagyta: ült a dézsában és hatalmas szemekkel pislogott. „Na, ehhez még nagyon ért a bajkeverés mellett”, gondolta Sid, mert azt még nem ismerhette be magának, hogy tulajdonképpen már nem is haragszik. Ezért hát mérges mozdulatokkal, dacos hallgatásba burkolózva állította fel a paravánt a két dézsa közé, de azért az egyik adag meleg víz felét a lány dézsájába öntette. Mikor kész volt a fürdő és a két fiú az odavetett két érmének hála vad hajlongással távozott, ledobta a ruhákat, beleült a dézsába, lehunyta a szemét, aztán igyekezett nagyon határozott hangon beszélni.
- Szóval. Most éppen semmi dolgom, ráérek. Akár el is kísérhetlek arra, amerre mész, biztos érdekes lesz. Vagy Te is jöhetsz velem, ha adódik valami. De jó lenne közben életben maradni. Tehát… - most mi fenét mondjon? Hogy lassítson, néha álljon meg gondolkozni? Mintha a forgószelet kérné meg, hogy mostantól legyen szíves, kerülje a lakott területeket. –Tehát kérlek, mostantól kérdezd meg, hogy szabad-e, mielőtt megpróbálsz kinyíratni mindkettőnket. Mit szólsz?

Mikor a két fiú hajbókolva kilép az ajtón még hallani hogy az egyik felsikolt, a másik meg hüledezve elszalad. Odakintről némi csöpögés és szluttyogás hallatszik, majd valami hörgő sóhaj-féle. Az illedelmes akárki megvárja míg Sid befejezi a mondandóját és csak azután kaparászik be az ajtón, de nagyjából eddig tartott nála a jól neveltetés mert választ nem várva nyit be.
Vékony, fekete csöpögő hajú unott képű, vagy inkább mimikátlan egyén lép be, ha valaki a mellkasát nézné akkor rájöhet hogy valaha női lény volt, most ez már annyira nem valószínű hogy ezen a környéken bárkit is érdekelne. A szeméből és az egyik füle.. helyéből koszos víz folyik, ahogy a szemöldökéről is lassan csöpög lefelé valami gyanús lötty. Torkát megköszörülve kezd bele a mondandójába, mielőtt még bárki is le akarná vágni.
-Bocsánat a zavarásért, de odalentről hallottam hogy fürdeni készülnek és megkérném az urat hogy legyen olyan gáláns és álljon fel a hallószervemről, majd tessen nekem visszanyújtani azt.
Int fejével a dézsa felé, mire rögtön a koponyájához is kap és visszailleszti a végzetes legurulás előtt. Szabadkozva elvigyorodik.
-Volt némi afférom a helyiekkel és most visszamennék általános generálra Necropoliszba, csak össze kell szednem magam.

Ó, hát Sid mégsem hagyta itt örökre! Micsoda öröm, micsoda szívet-lelket melengető boldogság! Vagy ez nem is a megkönnyebbülés és bajtársiasság melege, hanem a fél vödör forró vízé? Ugyan, mit számít az?! Hiszen újra együtt a megállíthatatlan, legyőzhetetlen és (ha futnak) utolérhetetlen csapat és ráadásul Sid maga mondta épp most mondta, hogy most már örökkön örökké elválaszthatatlan társak lesznek...
Már éppen venné a levegőt, hogy elmagyarázza, neki szinte mindegy, merre megy, csak legyen néha egy elég zsúfolt tér, ahol bemutathatja a tudományát néhány tallérért cserébe, mikor az ismeretlen lény belép a szobába.
Az udvarias hang egy pillanatra megtéveszti, már készíti is barátságos mosolyát, hogy üdvözölje új pajtását aki ilyen választékosan szólította meg őket. Aztán fókuszba kerül az új pajtás fizimiskája és Kaida úgy ugrik fel, mintha áramot vezettek volna a fürdővizébe. Ezzel egyidejűleg sikítani is kezd és hátrálni, aminek az az eredménye, hogy roppant dicstelenül kiesik a dézsából, újabb vízadaggal gazdagítva a padlót. Jelenleg azonban kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a szerencsétlen takarítószemélyzet gondjainak tetézése miatt legyen bűntudata, inkább nedvesen cuppogva-csattogva igyekszik valami rákjárás-szerű mozgással minél messzebbre kerülni az újonnan érkezettől. Mert hát lássuk be, hiába ő a multiverzum legbarátságosabb, legjátékosabb, legelfogadóbb lénye, azért vannak határok. Mellesleg pedig sose látott igazi élőholtat.
-Á! Há... Vá! Mi vagy te? Rossz szagú... Váh! Siiiiid!

"Legalább már nem vagyok mocskos", gondolta Sid rezignáltan, miközben kivetődött a dézsából, ugrás közben kapva föl a törölközőt és a kardját. Nagyon azért nem ijedt meg, nem először látott járkáló hullát és Necropolisról is hallott már. Pillanatnyilag az alul öltözöttség zavarta a legjobban. Élőhalott vagy sem, azért nem fog meztelenül társalogni! A hívatlan vendég mondandóját hallgatva tudatosodott benne, hogy ahhoz, hogy a felkapott textilt körbetekerje magán, le kellene tennie a kardot, ami adott helyzetben, egy enyhén amortizált élőholttal szemben nyilván megengedhetetlen. Ha pedig harcra kerül a sor, a kardforgatáshoz el kell engednie a törölközőt, ami megint csak elképzelhetetlen, ha figyelembe vesszük, hogy ki tartózkodik még a szobában, alig egy paravánnyival arrébb.

De talán erre nem is lesz szükség. A jelek szerint a kedélyes hulla csak a fülét kereste. A fürdővizében. Belepillantott, és jé, tényleg, ott egy fül. Sid gyomortartalma elgondolkozott a levegőváltozáson, de egy halk káromkodással lefojtott nyelés helyretette. Lehet, hogy már csak ezért levágja ezt az izét, aztán az egyes részeket különböző helyeken ássa el, hadd szórakozzon azzal, hogy összekaparja magát. A fenébe is, már sosem fog tudni nyugodtan lemosakodni?!

- Hogyne, persze. Máris. Közben azért ne nagyon mozdulj, mert nem tudom, hogy lehetsz-e ennél halottabb, de ha okot adsz rá, kipróbálom.

Miközben szeme sarkából a vigyorgó kriptaszökevényt figyelte, kardja hegyével pedig a fülre vadászott a vízben, igyekezett a paraván túloldalán visítozó lányt is megnyugtatni.

- Kaida, nyugi, nincs semmi... KAIDA! Nyugodj meg, nem fog bántani. Ha megpróbálja, fölszeletelem, elégetem, aztán ami marad belőle, azt elviszem egy Szent Fény kolostorba, hogy a papnövendékek gyakoroljanak rajta -, fenyegetőzött a lepretin kedvéért, valójában esze ágában sem lett volna ilyesmivel szórakozni. Élőhalottakat elintézni, ha nem paplovag az ember, egyszerűen annyira macerás, hogy nem éri meg a fáradtságot. Le kell vágni a lábukat és el kell szaladni.

Meglett a fül. Sid egy lendületes mozdulattal a tulajdonos felé lódította úgy, hogy a mozdulat végén a sokat látott hallószerv lecsúszott a kard hegyéről és hazatérő pályára állt.

- Most, hogy ezt rendeztük, ha megbocsátasz...-, mondta Sid úgy hangsúlyozva, hogy még egy élőhalott is értse, a pokolba lett küldve. Aztán a dézsára pillantott és rájött, hogy ebbe ő vissza nem mászik...
- És ha már mész kifelé, fültétlenül küldd fel a szolgákat egy újabb adag fürdővízzel, amiből ezúttal kimaradnak a darabjaid -, mondta és hirtelen nevethetnékje támadt. Ennyi vízzel, amennyiben ő megfürdik, már Pupikát le lehetett volna mosni.

Szemöldöke egy aprót megugrik, mikor a lepretin kibucskázik a kádból és úgy dönt, hogy zenei pályafutását most kezdi el egy trillázással. a hang még csak hagyján, de amit mond, kivált az élőholtból egy lemondó sóhajt. Imád sóhajtozni amúgy is, mióta megtanulta hogy kell, de ez most valójában így is úgy is kikívánkozott volna belőle. Sidre nézve megvonja vállát.
-Tőlem.. de azért megkérhetném hogy kissé óvatosabban bánjon a hallószervemmel, attól hogy nincs hozzám nőve még érzem. Mellesleg nem tudom mihez kezdenének a testemmel egy fény kolostorban, inkább a dvergáronak kéne adni. Aprópopó dvergárok.
És itt a vizes pánikozó egyén fordulva felettébb kedves hangon tart kiselőadást, amúgy is ezért jött ide, hát akkor még utoljára elszavalja.
-Tehát, a dvergár propagandával ellentétben mi nem vagyunk büdösek, nem eszünk agyat, sem semmilyen élő szövetet. Vannak érzéseink, gondolataink és nem egy nekromanta által életre keltett agyatlan zombitársaság vagyunk, azok undorítóak és megvetjük a fajtájukat. Necropolisz tiszta, szép, barátságos és minden nap oltári bulik vannak. Öhm.. nagyjából ennyi. Kössz a fület.
Kapja el, majd vágja zsebre és tesz ki a fal melletti kis asztalkára két papírcetlit.
-Szórólap a hétvégi bulira, na pá.
Visszafordul a kérésre, mit esze ágában sincs teljesíteni egy ilyen fogadtatás után, majd ingatva fejét még elmélázik hogy megfagyassza nekik a padlód, vagy inkább.. na jó legyen. A kiloccsant víztömeg ökölnyi gömbökbe formálódik és szépen visszatoccsannak a dézsába, ráadásul még melegek is lettek.
-Oszd be.. ember.
Köpi ki az utolsó szót, mintha a világ legnagyobb sértése lett volna és valljuk be meg is érdemelte volna. Majd csapódik az ajtó és ha valaki utána nem dob valamit, már ott sincs.

Kaida szépen lassan összeszedi magát az első sokkból, amiben nagy szerepet játszik Sid elbűvölő fenyegetése is. No meg hogy fültétlenül... a szóvicc egy ideges kis kuncogást is előcsal belőle. A víz visszavarázslását a dézsákba ennek megfelelően már szinte szakmai érdeklődéssel szemléli és mikor az élőholt hölgy távozik, meg is jegyzi:
-Hú, ezt azért egész ügyesen csinálta... Nézd, még meleg is!- kommentálja, ahogy egy bizonytalan lábujj-nyújtogatással ellenőrzi a vizet.- És alig úsznak benne szöszök. Lehet, hogy megbántottam... Pedig igazán nem csinált semmi rosszat, csak elhagyta a fülét. Biztos nem direkt csinálta...
Elmélázva bontogat egy sárgubancot a hajában, miközben szemei a messzi távolba révednek.
-Lehet, hogy el kéne menni a bulijukba és bocsánatot kérni... -majd hirtelen magához tér és visszafókuszál Sidre- persze csak ha te is szeretnél jönni. Még az is lehet, hogy ha Necropoliszban minden nap oltári bulik vannak, szívesen látnák a tüzes mutatványomat. Kereshetnék egy kis pénzt... Csak előbb meg kell javítanom Dadut. Tudok is egy klassz kis bérműhelyet a közelben. Elkísérsz?

„Óvatosabban bánni a hallószervével? Talán inkább neki kéne rá vigyáznia és nem elhagyni”, gondolta Sid, de inkább csendben maradt. Egyébként is, bár az elmondottakat erős kétellyel fogadta, azt a hulla számlájára kellett írnia, hogy választékosan beszél és mintha még barátságosnak is próbált volna tűnni. Élőholtaknál ez meglehetősen szokatlan jelenség. Azért jó volt, hogy végre távozott. A társasága jelentette vélt vagy valós veszélyeken kívül már az „egyik kézben kard, másik kézben törölköző” elrendezés is kezdett kényelmetlen lenni.
- Tényleg meleg, tök jó -, mondta, miközben bánatosan nézte a bíztatóan gőzölgő dézsát, majd lemondó sóhajjal visszamászott, miközben erősen koncentrált, nehogy elkezdjen azon gondolkozni, hogy egy régen halott fül mekkora hányada ázhatott bele a vízbe ennyi idő alatt. A kardját azért a keze ügyében hagyta, mert úgy tűnt, ez egy ilyen nap, amikor gyakrabban kell fegyverért nyúlni, mint kilincsért. „És hol van még az izgalmak vége”, mélázott lehunyt szemmel, miközben a lány a paraván túloldaláról felvetette, hogy menjenek bulizni az élőholtak városába. Halkan sóhajtott, majd vállat vont, végül is miért ne, még sosem járt ott, és ha az ott élők… ööö… az ott halók csak annyira veszélyesek, mint ez a kedélyes dög, nem lehet nagy gond. Talán még valami munka is akad, de legalábbis értékes, új kapcsolatokra tehet szert. Ráadásul a lánynak is azt mondta, hogy elkíséri. Szóval…
- Rendben, menjünk. Előbb javítani, aztán tehetünk egy próbát ezzel a Necropolisszal is. Biztos haláli lesz. De mindezek előtt szeretnék nagyjából 10 percig ázni. Csak amíg elhiszem, hogy még mindig élünk. Kicsit sűrű a mai program.

Sid kijelentése és tiszteletteljes kis kívánsága bármely istenség fülében csenghetett volna akár kihívásként is, de ez egyszer a Sors és annak egyéb kihelyezett egységei kegyesnek bizonyultak és Sid megkaphatta hőn áhított 10 perc nyugalmát, amelynek idilliségét csak növelte a paraván túloldaláról áthallatszó pancsolás és az átéléssel, ám a metaforák megértésére utaló minden jel nélkül előadott lepretin népdalocska a gépzsírgyáros lányának gépzsíros combjáról.
Nem sokkal ezután, mikor a bájos duónak eszébe juthatna, hogy ennél tisztább már egyikőjük se lesz, a pancsolás uncsi, és a víz is kezd kihűlni, a korábban megismert lepretin suttyó vontatott hangja szűrődik be az ajtón keresztül
-Eeelnéz'st, meghoztam a r'hákat. 'st bemegyek. -így is tesz, de csak a küszöbig merészkedik és leteszi a kezében gyűrődő csomagot- A Kertenevics féle mosoda egyedi illatosítójával és 'xpresz szógátatásaival magasszintű kiszógál'st nyút a legmakacs'b fótok es'tén is. Aszonták, ezt monnyam el. Vacsora odale. 'llemes napot.
A ruhák illatosítása valóban egyedi, valahol a szintetikus gyöngyvirág és az elektromos kisülés közé tehető, de legalább tiszta, még langyos a vasalástól és határozottan bestiatakony- és koszmentes, szóval kész felüdülés. Az odalent várakozó vacsora is egészen kellemes, egy vállalható méretű húsdarab leöntve fűszeres mártással, mellette valamiféle kása jellegű termék, valószínűleg szezonális helyi zöldségekből és magokból (hacsak nem ipari hulladékból) összefőzve, amelynek elfogyasztása közben Kaida szokásos logikai lólépéseivel tarkított beszédet tart, mely a lepretin konyhaművészet (azon belül is a Frumzig családi receptek) technikai oldalával kezdődik, kitér a mezőgazdaság fejlődésének megfigyelésére, majd a Frumzig családi cirkusz teljes hátas/igavonó/fellépő állatállományának névsorolvasásával fejeződik be.

A Kaida által említett bérműhely füstös-poros kis luk, hatalmas szemétlerakóra emlékeztető hátsó udvarral, ahol a kicsilány úgy fúrja be magát a kupacok közé, mint egy vakondok, elragadtatott hangon kiáltva egy-egy meglelt alkatrész nevét vagy típuskódját, amíg meg nem lesz az összes hiányzó alkatrész és szerszám, majd munkához is lát, meglepő módon némán. Sőt. egészen olyan, mintha átlépne egy másik világba, ha szólnak, azt se veszi észre, csak kalapál, forraszt, teker, pötyög és néha megsimogatja a gépezetet. Mikor a munka kész, rögtön visszanyeri a hangját, szépen el is mondja, hogy mi mindent csinált, ami laikusoknak akár ördögidéző rituálé leírásának is tűnhet a sok fura szó miatt. A hely tulajdonosával is hosszan vitatkozik-alkudozik és a műhelyből kilépve, Dadut maga után húzva boldog mosollyal néz fel Sidre
-Most szinte alig próbált meg átverni az alkatrészek árával... Biztos a szép nagy kardod miatt.Szóval köszönöm. Irááány Necropolis! -kiáltja porondmesteri hangon- Hova is megyünk pontosan?

//folytatás akár mehet oda is, ha gondolod//