Capriuno - A kereskedők városa

Capriuno
A Rediac északi partján, egy derékszögű folyókanyarban épült meg a város, mely kezdetben csupán egy átkelő volt. Azonban az átkelőnél mindig feltorlódtak a karavánok, így először egy karaván-telep, majd végül egy virágzó város fejlődött ki a helyen. Fekvése miatt fő kereskedelmi központjává vált Lorannak. Kormányzója egy lorani Gremdzsa. A Gremdzsa egy kereskedelmi rang, ha katonai szemmel nézzük, mondhatnánk hadseregtábornokot. Az ő kezében futnak össze a szálak, irányítja a várost.

Capriuno keleti negyede tulajdonképpen egy kert negyed, mely egészen közel fekszik a visszaforduló Rediac partjához. Jó néhány villaház egészen a vízparton épült fel.
Egy ilyenben él az Abren család is.

Hideg borzongás járta át a gondolatra, hogy részt kell vennie a következő tanácskozáson. Apja hajthatatlan volt ezen a téren, bár Andromeda az összes trükköt bevetette már, amit csak ismert, kezdve a legalapvetőbb női készletektől a legdurvábbakig. De nem számított a hiszti, és nem számított a fenyegetőzés sem, hogy ilyen és olyan mágust keres majd. Ám a tanácskozást megelőző estén még át kellett esnie egy, a Legfőbb Szigony tiszteletére rendezett estélyen, melyet Capriuno belvárosában, a belső falgyűrűn belül álló, Kormányzói rezidencián tartanak majd meg. Két napja volt még addig, és már végig gondolta, miféle ragályos betegségekre hivatkozva vonhatná ki magát a megjelenés alól. Bár sejtette, hogy apja még félholtan is odarángatná, elvégre Baladur Ekrin Conquistador is jelen lesz, és vélhetően az estély fénypontjaként fogják bejelenteni Capriuno krémje előtt az eljegyzésüket. Részvétele a következő napi tanácskozáson ezért is szükséges már, hogy több erőt nyomhasson latba az Abren család.
A kereskedelmi tanácskozások mindig így zajlottak. Ki tudta a legnagyobb cinkelt lapot az asztalra tenni? Ezúttal Andromeda maga volt a cinkelt lap. Hogy ezt hogy utálta!
-Fogok... -Zihálta, miközben felfelé kapaszkodott a toronyba vezető lépcsők egyikén.- ...rendelni egy Harquor-t. Az majd jól kinyiffantja Ekrint. Van is eszembe férjhez menni egy olyan hájas, öntelt pofához...
A tény az volt, hogy Baladur Ekrin egyáltalán nem volt hájas, és nem is volt öntelt sem. Egyszerűen csak túl hamar haltak el mellőle a feleségek, és ennek bizony híre járta nem csak Capriunoban, vagy Loranon, de bizony egész Zendera szerte. Hiába volt olyan csábító lehetőség a Legfőbb Szigony feleségének lenni, Andromeda nem kívánt élni a lehetőséggel.
Hosszú szoknyáját bokája fölé emelte, hogy gyorsabban haladhasson, haja lobogott a lendülettől.
-Én nem... nem... értem... hová... szaladunk... kisasszony...
Lihegte mögötte a fiatal, fekete hajú szolgálóleány, aki öltözködésben nem sokban különbözött úrnőjétől. Korban is hasonló volt, s mint végleges komorna bírta a tisztséget Andromeda mellett.
-Ugye... nem akarja... levetni... magát... a folyóba?...
A folyó, a Rediac, ott hömpölygött ugyanis a kastély alatt. A folyó két partját kőhíd kötötte össze, melynek egyik vége hatalmas átjáró volt. Efölé épült maga a kastély. Tornyából pedig, szinte az egész várost be lehetett látni. Tiszta időben még messzebb is. S mivel magasabban feküdt minden más építménynél a környéken remek kilátással bírt. Még a Kormányzósági rezidencia tornyait is látni lehetett.
-Nem ugrok... -Nyugtatta meg röviden Elisát, ahogy lihegve felért a keskeny teraszra.- Csak friss levegőre vágytam.
A komorna megkönnyebbülten sóhajtott fel mögötte.
A kastély képe:

*Már megint kezdődik. Előre fél, hogy nem a normális utazási lehetőséget választották, hanem drága ismerősére bízta a döntést.. döntést, jó vicc. A "legyen mondjuk az" felkiáltást nem nevezné saját szája íze szerint annak, de most már mindegy. Szakadnak. Végül is, ezeknek az utazásoknak is megvan a jó fele, még az ismert világokon belül is eljutnak olyan helyekre, ahova amúgy eszükbe se jutna. Mert melyik idősík vágtázónak ötlene elméjébe az a fényes gondolat, hogy egy kastély legmagasabb és legkeskenyebb erkélyére huppanjon teljes mivoltában?
Androméda és a komornája egy ideig valószínűleg észre sem veszik, hogy a fejük fölött négy-öt méterrel egy zöldesen gomolygó buborék kezd nőni a levegőben, vagyis mikorra már kiértek, jó fél embernyi nagyságban ott villódzik és kavarog a belseje, csak hogy pár perc elteltével duplájára nőjön és kezdjen repedezni. Az első repedésen keresztül egy aprócska levél bukkan ki, s mintha ez okozná, robban szét az egész, hogy levélzáporral, indákkal és fűcsomókkal szórja be, majd velük együtt két alakkal is, a nyakukat.*
-Mondtam... mondtam... mondtam, hogy menjünk a kapun keresztül.. egyáltalán hol az ezeréves pokolban vagyunk már megint? Gar.. egyben vagy?
*Tápászkodik fel, mit sem törődve azzal, hogy kinek a mijére tenyerelt rá éppen, neki most a természeti csapás épsége a lényeg, hogy utána önnön kezével folytathassa meg magát vele.*

'Legalább nem a kastély kövezetére esett. Ennyi előnye van annak, ha valaki társaságban utazik. Főleg, ha kapuk helyett az „ahogy szakad, úgy puffan” verziót választja.
- Mondtam már, hogy ahová tartunk, oda nem nyílik kapu. – morogja a nőkoszorú közé eső ruhacsomó. – És igen, még élek… de nem azért, hogy megölj.
Feltápászkodik, és így láthatóvá válik a piszkosbarna útiköpenybe burkolózott férfi, haja és szakálla piszkosfekete, arca meg… piszkos. Nyakában egy pilótaszemüveg, kézben tartott botjáról pedig számolatlan vacak fityeg. Garabonciás a maga koszlott valójában kiegyenesedik, és a fejük felett lévő szakadásra néz. Megvakarja a szakállát, majd a hátához nyúl, és egy kifejezetten ocsmány, és vagy egy láb átmérőjű rákszerű lényt vakar le róla.
- Üzletet ajánlok! – kiált a hasadékon átnyúló indákhoz. – Én visszaadom a gyermeked, te visszaadod a kalapomat! Megegyeztünk?
Egy pillanattal később kirepül a szakadásból egy széles karimájú kalap, és Andromeda lábai előtt landol. Garabonciás erre bedobja a csápok közé a furcsa élőlényt, és ifjú hölgy elé lépdel.
- Ha… öhm… megbocsát.

Épp csak kiléptek a keskeny ajtón át a nem túl széles teraszra, mely a torony fala körül körbefutott, amikor felettük repedés nyílt az égen. Először természetesen nem vették észre, de ahogy hullani kezdett az áldás, már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Elisa, a komorna szájára szorította tenyereit, hogy ne sikoltson, és egészen a korláthoz lapult, míg Andromeda maga meglepetten fordította felfelé a fejét. Tekintete a repedésre tapadt, és lassan hátrált a falig. A repedésből kettőjük közé potyogtak ki az idegenek. Amikor a férfi is megérkezett, és alkut kötött a résen át kitüremkedni akaró lénnyel, Elisa elájult. Andromeda dühösen vágta csípőre a kezét, és mielőtt még a férfi felemelhette volna a lábai elé hullott kalapot, kecses lábfej taposta azt bele a márvány mozaikba.
-Nem. Harquor-ok vagytok, igaz? Ki küldött benneteket? A Kereskedelmi Liga szövetségbe lépett a Szigonyok Társaságával. Az egyezmény értelmében nem tehetitek a lábatokat egyetlen kereskedőház padlatára sem. Hogy merészeltetek hát üreget nyitni ide? Jelenteni fogom a Tanácsban. Ne higgyétek, hogy csak mert van némi hatalmatok bármit megúszhattok.
Dühös volt, és nem is kicsit. Eszébe sem jutott, hogy inkább félnie kéne az ismeretlenektől. Hiszen tudatában volt annak, hogy kicsoda, s annak is, hogy senki nem merne kezet emelni rá, ha csak... Ha csak nem valamelyik máguspap akarja megkaparintani magának, hogy ezzel szoríthassa sarokba Baladur Ekrint. Újabb háború törhetne ki miatta. Tény, hogy ez kedvező lenne a cristula kereskedelmét illetően, nagy haszonnal lehetne üzleteket kötni. Na de nem azon az áron, hogy hagyja magát elrabolni.
Dühös kék íriszei a két ismeretlenre szegeződtek, váltva pillantva hol a nőre, hol a férfire. Tudta, ha félelmet mutat, akkor vége van. Ő pedig nem szándékozta megadni magát egyetlen bérgyilkos harquornak sem.

*Érdekli is őt, hogy mit makogott a férfi, mikor elindultak. Állandóan morog valamit, aminek a felét se érti, mert nem is akarja. Pukkadjon meg, miért nem lehet egyszerűen és kényelmesen utazni?!*
-Ccc... még hogy megölni.
*Piszmogja az orra alá, ez így nem ér, Gar túl jól ismeri a nőt és a pillanatnyi szándékait is. Keresztbe is fonja maga előtt karjait és mit sem törődve az ájuldozóval vagy a falnál lapuló nővel sértődik meg, látványosan dobbantva lábával.*
-Hé.. mit csinálsz azzal?
*Lép előre egyet gyanakvó arckifejezéssel, mikor a férfi levakarja magáról az igenis gusztusos kis állatkák. Majd mikor meghallja a férfi ajánlatát, elkezdi ingatni a fejét.*
-Ne.. nenene.. neee.. a vacsorám te állat. Már megint a nyamvadék kalapod miatt. Én megeszlek, komolyan mondom.
*Fordul a másik felé, már nyújtva kezeit a nyakához, mikor amaz inkább már hajlongana és Andromeda közben tapos.*
-Ssszzz...
*szisszen fel a lapos kalap látványára és húzza el száját.*
-Ezt nem biztos hogy kellett volna. Gar nyugi.. Kedves, mi nem vagyunk harákolók. És ha te tanácsolni akarod a jelentést, azt sajnos nem engedhetjük meg, mivel most velünk jössz Elassilra. Apád véleménye se érdekel, mi szerint házasodnod kell.. a komornád majd megoldja, te meg mész az iskola padba tanulni, hogy.. mit tudom én miért. Az Igazgató nem mondta, ő tudja, ő baja.
*Miközben marhaságait dobálja, az amúgy bevizsgált nőszemély felé, félig garabonciás elé lép. Nem egy meggondolatlan, hirtelen típus ismeretei szerint, de mégis csak szívszerelméről, a kalapról van most szó.*

A fejfedőért való hajlongás közben Garabonciás útitársára néz, és halványan mosolyogva ingatja a fejé.
- Nos sajnálom, de a vacsorád értéke nem veszi fel a versenyt a ka… - és ez a pillanat, amikor Andromeda megkóstoltatta a lábát szerencsétlen kiegészítővel. – lapommal…
Garabonciás jól láthatóan összerezzen, és kiegyenesedve hátralép egyet. Arca megfeszül, hidegen végigméri a lányt. Andromeda kifakadása alatt összeszűkült szemekkel nézi, és jól láthatóan elgondolkodik az elhangzottakon. Épp szólásra nyitná a száját, amikor Mifla elkezd beszélni. Miközben végeláthatatlanul ömlik belőle a szó, Garabonciás arcán pár újabb izom feszül meg. Amikor útitársa egyszerűen beáll elé, lemondóan felsóhajt.
- Harquort mondott kegyed, igaz? – egy határozott mozdulattal megpróbálja kitolni maga elől a nőt. – Ismerősen cseng… Miflansionia, ahelyett, hogy fecsegnél, meg is mondhatnád, hol lehetünk. A kisasszony rengeteg információval látott el minket.
Fagyos tekintettel néz végig a három nőn, majd megpróbál a szolgálólányhoz lépkedni, ha hagyják.
- Ne aggódjon csak átutazóban vagyunk… eredetileg – csap oda tekintetével Miflának – Semmilyen óhajunk nem volt, hogy valamiféle politikai hercehurcába csöppenjünk… már ha jól vettem ki a szavaiból.
Ha sikeresen odaért a szolgálóhoz, lehajol hozzá. Mutató és hüvelykujjával az állát dörzsölgetve vizsgálgatja az ájult lányt, megállapítva hogy eszméletvesztésnél nincs is több baja.