Holtak és élőholtak

Holtak és élőholtak

Az élőholtaknál minden esetben fontos, hogy mi volt a gazdatest életében, ugyanis általában annak a lelke kötődik újra hozzá a testhez. Kivétel ez alól a nekromancia felső foka, ahol már a megfelelő erővel és tudással át lehet hágni a legtöbb szabályt.

Csontvázak:

Lényegüket tekintve egyszerű halandók voltak bármelyik fajból, a tengeri élőlényektől kezdve az emlősökig. Intelligenciájuk minimális. Mint minden élőholt, így ők is csak aurákat látnak, hogy az élőket megkülönböztessék a holtaktól. Voltaképpen nem sokban különböznek a zombiktól, egyszerűen csak lerohadt róluk már minden szövet. Különbség csupán, hogy jobban áthatja őket a negatív energia, hogy tudjanak mozogni és szert tegyenek a minimális öntudatra. Általában egy nekromanciában jártas élő vagy holt uralma alá tartoznak, de előfordulnak nagy számban még megszentségtelenített földeken és temetőkben is. Lőfegyverek és mágia kevésbé hatásos ellenük. Hatásos semlegesítésük a csontok összetörése. A hiedelmekkel ellentétben nem elég, ha csupán a koponyát zúzzuk össze.

Zombik:

A csontvázakkal ellentétben ezek még friss holtak. Második pályafutásukat korábban kezdik, ugyan azokkal az eljárásokkal mint a fentebb említett kategória. Talpra állításukhoz kevesebb energia szükségeltetik, így a mágia ellen sem éppen ellenállóak. A mágia által, ami átszövi a testüket bizonyos szerveik újra működhetnek, mint az agy, nagyon ritka esetekben még a szív is, minimálisan. Közelharca nem érdemes velük bonyolódni, mivel tömegesen fordulnak elő, rendíthetetlenül törnek előre és kebelezik be az áldozatukat. Legendák szólnak arról, hogy a harapásuk fertőző és a megharapott áldozat is élőholttá változik. Szerencsére ez puszta félre értés. Harapásuk nyomán ugyan rengeteg nyavalyát el lehet kapni, hisz rothadó holttestekről van szó, amik az életben szerzett betegségeiket is magukban hordják, ám de ettől önmagában nem lesz zombi az illető, legfeljebb csak halott, ha nem kezelik időben. Persze, más kérdés, ha azon a földön lel halálra az áldozatuk, ahol ők maguk is élőholtakká változtak, ugyanis abban az esetben jó eséllyel csatlakozik közéjük. Célszerű mágiát és lőfegyvereket használni ellenük.

Élőholt harcosok:

Egykor kirívó harcosai voltak valamelyik világnak. Életük során szerzett harci tudásuk és akaratuk rányomta a bélyegét a túlvilági létükre is. Meglehetősen intelligensek, kommunikálni is lehet velük, már amennyire. Élőholttá válásukhoz több út is vezethet, eszerint a viselkedésük is különbözik. Ha a megszentségtelenítés miatt válnak kriptaszökevénnyé akkor bizony a pusztításon kívül másra nem igazán gondolnak. Ebben az esetben nem árt gyors és határozott lépéseket tenni ellenük, ugyanis az áldozataikat egytől egyig visszacipelik a feltámadásuk helyszínére, hogy sereget gyártsanak. Valószínűleg a harcos életüknek köszönhető ez, amit a túlvilágon szeretnének folytatni. Amennyiben nekromanta áll a feltámadásuk mögött, úgy az urukat szolgálják, teljesítve annak parancsait. A legérdekesebb talán, mikor akaratuk miatt önszántukból térnek vissza, hogy beteljesítsenek egy ígéretet vagy bosszút álljanak valakin, valamin. Ebben az esetben még akár együttműködésre is képesek, és a találkozás velük, nem feltétlenül végződik élet-halál harcban.

Élőholt ogrék, goblinok és egyéb „zöldbőrűek”:

Külön kategóriába sorolandók,de pusztán a viselkedésük miatt. A sámánisztikus törzsekben élő fajokra úgy tűnik valamiért másképpen hat a nekromágia. Valószínűleg olyan mélyen az elméjükbe ivódott a rituálék, hagyományok és egyéb törzsi szokások rendje, hogy a túlvilágon is követik ezeket az utakat, a sámánizmus egy kifacsart verziójával övezve. Élőholtakhoz képest rendkívüli intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, már ami a szervezettségüket jelenti. Ugyanis, építkeznek, terjeszkednek és a fejlettebb tudattal létezők még az élő fajtársaikkal is képesek kommunikációba bocsátkozni, törzsek közti kereskedelmet és egyezményeket lebonyolítani. Az élő törzsek ugyan érthető okokból távolság tartóak velük szemben, ugyan akkor jobban megtűrik őket a közelükben mint az idegen fajokból származó élőket.

Élőholt mágusok:

Szerencsére ritka az a mágus, ki megtanulja élete során legyőzni a halált és szerencsére még kevesebb az, aki fel is használja ezt a tudást. Így igen kevés számban, de léteznek a holtak körében is mágiahasználók. Nem feltétlenül az egykori nekromanták köréből kerülnek ki, bár ez a leggyakoribb eset. A nekromanciához mindenképpen értenek, de emellett elképzelhető, hogy esetenként képesek más mágia ágazatok alkalmazására is. A legtöbb élőholt azonnal az uralmuk alá kerül, amint felbukkan egy élőholt mágus a környéken. Ez hatalmuknak tudható be, ugyanis a gyengébb rendű élőholtakat mágnesként vonzza jelenlétük. Kivétel ez alól az önszántából visszatérő harcos és a törzsi halottak. Csupán a legerősebb nekromanták képesek arra, hogy feltámasszanak már halott mágusokat, ugyanis kordában tartani őket elképesztően nehéz. Intelligenciájuk olyan, mint élő korukban, esetleg az új tapasztalatok által még okosabbak is, ugyan akkor elméjük már teljesen kifacsart és nem sokra tekintik az életet, szemükben az csupán csak egy múló állapot. Így egy holt mágus a legjobb esetben is csak semleges az élők felé.

Múmiák:

Előfordulásuk igen ritka. Régi királyok és uralkodók sírját őrzik többnyire. Intelligenciájuk nem több mint egy zombié. Testüket különféle, alkimisták által készített főzetekkel és mérgekkel itatták át, így nem ritka, ha már a puszta jelenlétük is kóros és mérgező, amellett, hogy testük igencsak szívós, pusztán a bőrük és a csontozatuk is felveszi a versenyt pár fém páncéllal. De hogy tovább rémisszük a leendő kincsvadászokat, ezen teremtmények erősen át vannak itatva mágiával, így az ellenállásuk is meglehetősen nagy a varázslatokkal szemben, ugyan akkor pár alap igét maguk is tudnak használni. Agresszivitásuk csak az általuk őrzött területre koncentrálódik, kivéve ha valamit elemelnek a helyről, akkor ugyanis addig üldözik a tolvajt, míg meg nem ölik és vissza nem szerzik az elcsent tulajdont, vagy míg maguk el nem pusztulnak teljesen. Sehol nincs róla említés, hogy máshol is felbukkantak volna, vagy mágusok birtokában lenne akár csak egy darab is, ugyan akkor kétségtelen, hogy mágia által születtek, így semmi sincs kizárva, sem bizonyítva.

És ezennel elérkeztünk a holtakhoz. A következő lények sosem voltak élők, egytől egyig a Holtak Földjének nevezett létsíkról származnak. Jellemzője mindegyiknek, hogy csak a mélységekben találhatóak meg, ahol már semmi fényforrás sem található. Fényre, szent mágiára és tűzre ugyan érzékenyek, de ezek tudatában is érdemes kerülni velük a találkozást. Közös tulajdonságuk egyike még, hogy mindegyik parazita tulajdonságokkal rendelkezik. Feltételezések szerint a Mélységi holtakkal és a bennük élősködő gombával hozható összefüggésbe a megjelenésük, ugyanis úgy tartják, hogy az egyre növekvő és terjeszkedő, Holtak Földjéről származó energia szép lassan apró utakat tör magának a két világ között, amin átbújhatnak ezek a lények.

Mélységi holtak:

Még réges-régen, mikor a sötételfek, törpék és gnómok a hegyek gyomrában éltek és élték mindennapjaikat, akkoriban tapogatóztak a negatív létsík, vagy ha úgy tetszik Holtak Földje után. Idővel kísérleteiket viszonylagos siker koronázta, ugyanis sikerült megidézniük egy szem gombát. Senki sem gondolt arra, hogy ekkora árat kell majd fizetniük, ugyanis hamarosan azt vették észre, hogy az idézésnél jelen lévők egyre furcsábban kezdenek el viselkedni, egészségi állapotuk hanyatlik, tudatuk egyre inkább megbomlik és mindemellett gombaszerű kelések mutatkoznak meg a bőrükön. Pár héten belül már az egész város karantén alatt állt. Egy hónap síri csend után megtört a jég, vagyis, jobban mondva a holtak törtek át a karanténon. Az élők egyre inkább visszaszorultak, míg nem sikerült kifejleszteniük a spórák ellenszerét, hogy visszafordítsák a folyamatot, amennyiben az még nem túl előrehaladott. Maguk a holtak nem bírják a napfényt és a tüzet, sem a szent mágiát. Léthelyük csupán a mélységeknek a legmélyebb bugyraiba korlátozódik, de ott igen nagy számban megtalálhatóak, egyes feltételezések szerint ténylegesen gomba módjára szaporodnak, örökölve eredeti életformájuk bizonyos tulajdonságait. Figyelmeztetés, hogy a mélységekből senkit nem engednek vissza, amennyiben át nem esik vizsgálatok során, több hetes megfigyelés alatt tartva, hogy ezek mellett jó eséllyel enyhébb túladagolást is kapjon az ellenszerből.

Árnyfogó:



Eleinte egy új csigafajnak tekintették, ami a mélységi népek feltételezése szerint dögevő életmódot folytat. Gondolták ezt azért, mert a holtakkal való háború során jelent meg, a nagyobb a csatározások után hátrahagyott holttestek között falatozva. Igen hamar kiderült, hogy nem pusztán a testeket, de a lelkeket is fogyasztja, állították ezt azok a mágusok és papok kik közelebbről láthatták a túlvilágon zajló dolgokat. Napokon belül egy új, vérszomjas ellenfelek csoportjával találták szemben magukat. Hártyás szemek, borotvaéles karmok, tűhegyes fogak jellemzik a lényt, a túlvilági bűz mellett, ami nyálkás bőréből árad. Mozgékonyságát tekintve messze gyorsabb, mint a csigaszerű lényé, ami eleinte volt, a gyíkokéhoz hasonlították. Hátán, az ököl méretű kelések alatt, a boncolások során, tucatnyi fejlődésben lévő csigát találtak. Leírások tanúsítják, hogy az Árnyfogók nem csak a holtakat tekintik eledelnek. Az óvatlan élőlények tarkójára vagy gerincébe fúrva magukat átveszik az irányítást fölöttük, míg lassan és fájdalmasan elfogyasztják azt. Ugyanis a velük való szimbiózist túlélők elmondása szerint pokoli fájdalmakkal jár, mivel a parazita nem érdekelt abban, hogy áldozatai fájdalmát tompítsa, ugyanakkor avval is tisztában voltak, hogy mit tesznek, de nem tudtak ellene semmit sem tenni. Tűz ellen meglehetősen ellenálló, a bőrét fedő nyálka miatt.

Koponya féreg:

Koponya féreg:
A Holtak Földjének egy újabb méltán rettegett tagja. Méretét tekintve hossza egy átlag ember magasságával vetekszik, megjelenése pedig inkább egy százlábúra, mint egy féregre hasonlít. Felbukkanásuk szerencsére igen ritka, akkor is legfeljebb pár darab található egy helyen. Míg nem találnak gazdatestet nem túl veszélyesek, bár gyorsak és lábaik tűhegyesek, de jóval könnyebb velük elbánni. Miután megtalálták a gazda testnek alkalmas humanoidot kezdődik az igazi rémálom. Lábaikat befúrják a szerencsétlen bordái közé, vagy a hátába, attól függően mekkora az áldozat, majd szimplán lerágják a fejét, ami nem feltétlenül egy gyors procedúra. Ezek után a féreg feje csatlakozik az áldozat gerincéhez, hogy átvegye a test felett az uralmat. Miután ez megtörtént a Koponya féreg, egy eddig felfedezetlen indoknál fogva képes lesz gyakorolni mágiáját. A legtöbb esetben ez pusztán elementális mágia, vagy nekromancia, de történetek szólnak férgekről, mik képesek voltak kisebb illúziók keltésére is. Szaporodásuk eddig tisztázatlan, legvalószínűbb, hogy nem ezen a síkon történik és csak újabb egyedek szöknek át az élők világába.

Báb mester:
Alig pár tucatnyit sejtenek csak a mélységekben és nem sok információ található róluk, nem úgy, mint az általuk irányított bábokról. Pusztán a létezésük, amit biztosnak tartanak. Apró fonalakkal kötik magukat az egykor élő testekhez, mindig csak pár darabhoz. Az álltaluk mozgatott hullák valódi állapotát illúziókkal igyekeznek elfedni, meglehetősen nagy sikerrel. A legtöbb esetben három, négy ilyen holttest mozog egyszerre, csapatban. Intelligenciáját tekintve elég értelmes lény lehet, ugyanis ezek a csapatok nem pusztán megtámadják az élőket. Csapdákat állítanak, elcsalják őket egymástól, vagy élő, eltévedt kincsvadászoknak adják ki magukat. A találkozásokat túlélők átlag feletti mágia használatról és harci tudásról tanúskodtak. Egyes csoportok azt állítják, hogy még a fonal végére is eljutottak és magát a Báb mestert is megölték, ámbár arról már mélyen hallgatnak, hogy mit találtak ott.

Ammit:

Ez a lény több kategóriában is szerepelhetne akár. Ugyanis, részben egy gólemre részben pedig a holtakra hajaz. Egyedül származása miatt sorolják még is inkább a holtak közé. Ezt a teremtményt alkímiával vagdosták össze, hogy testet adjanak neki és kordában tartsák, a lényét pedig a Holtak Földjéről származó esszencia adja. Ennek köszönhetően remekül fel tudja kutatni a holtakat és élőholtakat. Igen meglepő és abszurd módon ezeket a lényeket az élőholtak elpusztítására felesküdött lovagi rendek és szekták alkalmazzák, szinte kizárólagos módon.