Üvegház - KALAND TOPIC

Virág. Édes virág. Mint a csíkos kis méheket, úgy bolondítja őt is magába a megnyerő illat felhő. Úgy tartja a mondás, hogy a mennyország, a földnek csak egy darabkája. Csacska, talán túlzottan gyermeteg is az érzés, de mégis úgy hiszi, beléphetett a paradicsomba. De az a monda… Lily ugyan gondolkodni kezd, de megbolondítják őt az illatok, és a monda, más módon játszik az ő elméjében. Az öreg. Az ő számára az az öreg, olyanná válik, mint a jó gyerekeknek a mikulás. Szinte érzi is a szájában a zokniból kivett édes, zamatos csokoládé ízét. Lehunyja a szemeit, nagyot sóhajtva, magába szívja a tiszta levegőt. Valahol a szíve mélyén ide kívánja maga mellé a kis barátját, hogy összebújhassanak és érezhessék egymás melegét, szívverését. És Lily ugyan álombeli legendák és csodálatok csónakjában heverve úszik a tavon, de a ragadozó már ébred. Aiyana láncai engedni látszanak. A démoni nőszemély ajkára mosoly húzódik. Éhező, érzelmi vágyódás. Ó a mondás. Csodás. Még. Tovább. Csak bírd még egy kicsit. Most! Most jó! Kajtat a káosz, az érzelem mentes testi kalandok, a kínzás és a szaggatás után. Kiöregedett már a fószer, de még mindig tudja, hol van az a pont, hogyan kell elcsábítani, és elfenekelni a rossz kislányokat. Vér. Szinte érzi a szagát, érzi, ahogy izgató, forró cseppekben csorognak a testén. Lángtengerként járta át a gyűlölet és a csodálat a másik felét. Önző, bitorló módon elragadta a gondolkodás, és az óvatosság képességét Lilytől. Élvezte, ahogy a másik fele is sebezhetővé vált. Vágyódott arra, hogy Lily megtudja, milyen érzés az, amikor valakit leláncolnak, és elfelednek. Csak az az átkozott macska ne volna. Alakuljon át kiscicává. Pofozza csak azt az ágat. Legyen csak távol. Ez az. Had mardossa át Lily elméjét a gondolat, hogy már neki sem kell. Nem! Ne gyere vissza. De az Aiyana által gyűlölt „nyivogó szőrkupac” nekidörgölőzött a lánynak, és finom nyalintásokkal ébresztgetni kezdte. Dorombolt is neki. Csábítgatni kezdte a lustán ásítozó lányt a felkelésre, és a rájuk hagyott mesebeli hely felfedezésére. Lily tétován felkelt, kicsit leporolta magáról a rá hullott szirmokat, megcirógatta Lou füleit, aztán lassan bár, de engedni kezdett a hívásnak. Vágyott a felfedezésre, a kalandra. Nem hitt az irigy városiak pletykájának. Ez a paradicsom. És pont.

Libabőrössé vált. Kicsit vacog, és gondolatban átkozódik a bolondságán, hogy nem hozott magával a biztonság kedvéért semmit sem. ~Tévedtem. Nagyot tévedtem.~ suttogja magának. Ekkor mozdul meg a szél. Felsikkant és erősebben szorongatja magát, erősödik a remegés, végül térdre esik, aztán oldalra dől és értelmetlenül dudorászik, mint aki teljesen megkattant. Megint gyengül a lánc, bár teljesen még mindig nem szakadt el, de engedi Aiyanát is látni. Kinyílt hát a sötétebb énje szeme. Először az égre festett képeket nézi. Megbűvölt, elég széles mosoly ül tőle az arcán, aztán megrántja a bal kezét, amin a lazult lánc is részben ott van. Lily ekkor egy csattanó pofont érez magán, felül, és megfogja az arcát. Zavartan pislog, ez mi volt? Nem látott senkit. Felnéz most már ő is az égre, aztán lehunyja a szemét. ~Mit mond neked?~ Kérdezi a másik fele, hiszen még nem aludt vissza. Ha már felébresztették a hangok, akkor őriznie kell azt a tehetetlen kislányt. ~Valami… valami történni fog.~ Válaszol Lily Aiyanának akiről igazából még nem tudja, hogy kicsoda, de mivel ő mindig válaszolt a gondolataira, biztos egy fantáziált barátnő. De hát az sokaknak van, ezzel nem kell pszichológushoz menni. Aztán ahogy született a beszélgetés, meg is hal. Aiyana nem válaszol. Bár, ha valaki meglátná Lily szemeit, biztos megdöbbenne. Az egyik tiszta, mint a kék ég, a másik olyan színben ragyog, akár a pokol tüze. Olvassák a jeleket. Mivel Aiyana is feltűnt egy hangyányit, Lily elkezdi érteni, mit suttognak neki a védő szellemek, és mik várhatnak őrá. Elgondolkodva, figyelmetlenül sétál előre, és a nagy figyelmetlenség miatt nekiütközik a megtorpant Lounak. Kicsit zavartan megrázza a fejét, bocsánatkérés képpen suttog felé, aztán elnéz arra, amerre a tigris figyel.

-Lou, itt történt valami. Segítenünk kell nekik.
Súgja a tigris felé, mert a hangokat, és a fém maradványokat ő úgy reprezentálja magában mintha nem is olyan nagy rég lett volna itt egy vonat baleset és segíteni kell a szerencsétlen áldozatokon. Azonban nem várja meg a tigrise reakcióját a kijelentésére, ha kell, akkor egyedül, de ő bizony útnak indul arra felé, amerre elnéztek. Aiyana sem tűnt el, a jelenléte még félig meddig látható, de nem szól egyetlen hangot sem, és a gondolatait sem sejteti semmi.

The member 'Morreina Lythatai'' has done the following action : Kocka dobás

'd10' : 7

Ahogy meghallja a hangokat, újra elbizonytalanodik. Megtorpan, és a két kezét a füleire szorítja, előre hajtja a fejét és könnyezni kezd. ~Ostoba… ostoba…~ Aiyana is ismételgeti a szavakat Lily fejében, rosszindulatú, és mégis olyan vidám ő ott bent. Élvezi azt, ahogyan a lány szenved. Végül egy pár percnyi reszkető sírás-rívás után, Lily fájdalmasan felkiált, leengedi maga mellé a kezeit és annyit kiált vissza:
-Nem vagyok Ostoba!
Hangos. Merészen hangos kiáltás. Aiyana haragossá is válik tőle. ~Feleslegesen keresi a feltűnést ez buta liba~ gondolja magában. Már épp készül magára hagyni, de rájön, hogy azzal a saját életét is veszélybe sodorja. Meglapul. Változott a környezet. Aiyana nem szól, engedi a csacska angyalkát lubickolni a csoki medencében, de valami nem szimpatikus neki. Ez valami más. De Lily nem érzi a negatív oldalt, csak a másik színdarabból ide tévedt színész szúr szemet neki. Követi a kérését, nem szól. De amikor felemeli a fejét és változni látja a tájat, szívébe mártotta a pengéjét a fájdalom. Kicsit meg is tántorodik, majd Lou is felborítja, és nem bír mozdulni.
~Mi folyik itt? Ki volt ez? Miért átkozta el ezt a helyet? Miért nem látok semmit? Miért nem szállsz le rólam?~ Törnek elő a gondolatában ezek a kérdések, és bár nem szól, ha látni lehetne az arcát, minden rá lenne írva. Csak a lelke másik fele érzi magát kellemesen, a sötét kacaja még meg is hinti a sebet egy kis maró sóval.

a dobás...

The member 'Aiyana' has done the following action : Kocka dobás

'd10' : 5

Zavartan, kérdésekkel telten fekszik a földön, amikor meghallja a hangokat. ~Hát még sem vagyok egyedül.~ Gondolja magában, de amikor megüti a fülét az egyik férfi válasza, amelyikben azt részletezi, hogy csak a hülyék másznak be ide, akkor megtörik benne az idilli kép, amit alkotott a helyről. Egyedül érzi magát, és valahol mélyen, önmagában kutat a segítő kéz után. Aiyana ugyan ott van, de nem mutatja magát. Még nem. Az egyiktől nem kell tartania, de a másik… az az aggodalmas példány még veszélyes lehet. Gyengéden bár, de visszafogja Lily lelkét és testét bármi fajta cselekvéstől. Rá talán meg a másik fél a veszélyes, de igazán ravasz csapda. Mindketten sebezhetővé lettek. Ha megmozdul, végük van. ~Mindjárt véget ér.~ súgja a lány fejébe, nehogy megmozduljon. És Lily nem is teszi. Csak fülel. Bár a kíváncsisága is felébredt. Vajon mit rejtettek el? Honnan szerezhették? És egyáltalán… mi ez az egész?
Ha Lou már leszállt róla, akkor mozdul el ő is, de nem viszi túlzásba. Csak felül. És kérdőn bámul a „semmibe”. Nem érti kik voltak ezek, és hogy mit kerestek itt. És Lou miért reagált így. Tud vajon valamit, amit ő, egyszerű kis ember, nem érezhetett? Lehet. Veszélyesek lettek volna? Biztosan. De hogyan ártottak volna neki, ha megtalálják, vagy ami fontosabb, miért? Elmentek egyáltalán? Értetlenül megdörzsöli a bal szemét, ami vörösen villan meg utána, és az is marad, bár ő ezt nem tudta, csak úgy érezte, hogy por ment bele. Óvatlan döntés Aiyanatól, hogy mások akár észre is vehetik a létezését, de fontosnak érzi. Lily túl könnyelmű, figyelmetlen és túl kedves. A semmiért is a vásárra vinné a bőrét. Ezt nem engedheti. Most nem. Lou talán kissé beleborzonghat a tudatba, hogy az apai örökség is kezd ébredezni, de mivel Lily mit sem sejt az egészről, így úgy se tudja meg, kinek ad még otthont a teste. És azt sem, hogy miért morcos a házi cica. Borulni látszik az a látszólagos egyensúly, amit az a bolond pap alkotott.

Kicsit leporolja magát, amikor Lou végre leszállt róla, és ügyet sem vet arra, hogy merre forog, csak kicsit dohog magában. Jó barátok ők, na de sose csinált még ilyet. Ezt vajon miért kellett? Nem igazán érti a farok csóválást sem, de hiába is kérdezne rá, talán csak dorombolna válasznak, ezzel meg sokra nem megy.

Elgondolkodva, talán igen figyelmetlenül is, de elindul a beszélgetők ex táborhelyére, de közben furcsán elkalandoztak a gondolatai. Milyen kedves és figyelmes volt az egyik. Biztosan helyes lehetett. De mivel Aiyana is felébredt, idegen gondolatok kezdtek kavarogni a fejében. ~Sebhely. Hm... Gyere csak közelebb had gyönyörködjek és adjak még.~ Búgott a fejében a gondolat, de aztán csak megrázta és szinte el is múlt. Talán. Talán nem, de valamilyen érdekes okból kifolyólag mégis vágyódást érzett a páros mindkét tagja felé.

Lily naiv és nyugodt. Elvarázsoltan csodálja a fehér lapot, fel sem tűnik neki a "nyugtalanító pormacska". És az sem keltette fel a figyelmét, hogy a másik fele ébredezik. Aiyana dühe, és rettegése a lány teljes auráját fekete-vörös-szürke színűre festette. Ugyanakkor fel-fel csap néha erőteljesebben a vörös, ami ahogy a mondás tartja a „nagy babiloni parázna” színe, így mutatja egyre jobban, hogy a testi vágyai és érzékei is ébredeznek. Egyre sebesebb tempóval közelít a célpont felé. Izgul és rettentően kíváncsi. Ha Lou nem tartja vele a sebességet, hát magára hagyja. Nem kifejezetten foglalkozik most vele.

Nem hazudtolja meg magát, szórakozottan lépdel, nézelődik minden felé, csak éppen az orra elé nem. Esik is egyet, majd az esés után ügyetlenül elsepregeti az arca elé kúszott hajtincseket és megrázza a fejét, kicsit bűntudatosan néz a szomorkás roncs halomra, amire esett. Felé nyújtja a kezét és finoman végigsimít a felületén, mintha úgy érezné, hogy van benne még élet, és egy kis vigaszra vágyik. „Bocsáss meg, nem volt szándékos, csak figyelmetlen voltam.” Párszor végig simít még az áldozaton, aztán felkel mellőle a földről. „Ha végeztem a kirándulással, kárpótlásképpen magammal viszlek innen és megjavítalak. A szavamat adom.” Súgja még neki, aztán tovább indul. Aiyana visszahúzódott ugyan, de jót derül a szórakozott, butácska felén. Ennyire ragaszkodni egy lomhoz… nem is érti az egészet. Lily viszont követi az ösvényt, így akad rá a zsákra. Letérdel elé a földre, hátra simítja a füle mögé a haját, aztán közel hajol a zsákhoz és csak fülel. Hátha bele zártak valakit, és akkor azt ki kell szabadítani. Lou engedélye pedig arra, hogy végre egyszer azt csinálhasson, amit ő szeretne, igen kegyes ajándék. Bár, ha megpróbálta volna korlátozni, akkor sem figyelt volna rá, hiszen most kezdte el élni a lázadó korszakát. Ha a zsákból nem hallik ki semmi, akkor óvatosan, és finoman, hogy nehogy bántsa a zsákocskát, elkezdi bontogatni. Kíváncsi.

Kitartóan kíváncsi, így eljátszadozik a zsákocskával, bár arra azért ügyel, hogy meg ne sértse. A végeredmény nagyon meglepi, de nem hátrál, sőt el se mozdul, pedig már zsibbadoznak a lábai. Magukkal ragadják őt az idegen betűk, végig is simít rajtuk párszor, így az is lehetséges, hogy a frissen nyomtatott szöveg rajta is nyomot hagy. És megint... és megint. Izgalmas. Idegen. Új. Lapozgatja, nyálazgatja az idegen szórólapokat, míg egyszer csak rá lel arra, ami olyan nyelvezetűeknek is készülhetett amilyen jó maga is. Elolvassa a nekik szánt betűket. Ismeri őket. El is tudja olvasni. De nem érti. ~Mi az az Együttállás? Az mit jelent? Végítélet? Remegő égitestek? Hát igaz földrengés az volt, nem is oly rég, de akkor a többi is ezt tette? De miért? Holtak? Élőkkel? Régi Istenek? Tisztuljunk meg? De hát nem is vagyok... (itt ránéz a kezére és az esés miatt még azért kicsit koszos, így zavartan letörli) már, nem is vagyok koszos. Vezekeljek? De miért? Már megígértem neki, hogy megjavítom, és amit megígértem, azt én állom is. Ki az a Fényhozó? Ismernem kellene? Miért nem emlékszem az arcára?~

Ezek a gondolatok cikáznak a fejében, Aiyana hideg közönnyel tudomást sem vesz róla, de Lily megijedt. Elméletileg nincs hűvös, mégis fázni kezd, reszketni. Átkarolja magát, és el is sápadt rendesen. Valahol mélyen az édesanyját szólongatja, de az csak mélyen hallgatott. Azonban Konohana istennő, nem hagyta őt annyira magára. Ragyogó, tiszta fénye kiszínezte a lány testét és átmelegítette, felébresztette a szimbólumokat is a hátán, az összes cseresznyevirág tündökölt. Lily lelke tiszta volt, nem ártott volna a légynek sem, de Aiyana azért feketés-vöröses árnyalatban színezte a ragyogását egy kis területen. No persze meg kell hagyni, az a fele nem is igen hitt a jók-rosszak című etnikai besorolásnak. Hirtelen Lily összerezzen. Itt valami mozog és Lou is ideges. Hiába az istennő felé vezetett bizalmának ereje, az áldás amit ő szort rá, múlni kezd. Ismét elsápad, lelapul amennyire csak tud, és bár teljesen nincs tudomására, de mélyen ezt skandálja: "Dicső Próféta, Ó Fényhozó, remélem tudod azt, hogy én létezem, segíts, nem akarok meghalni. Még nem."

A robbanáskor ő is hátra ugrik ijedtében, és még mindig remeg, mint a kocsonyává átavanzsált nyárfa levél. Meglepetten, talán kicsit riadtan tanulmányozza a páncélszekrény ajtót, aztán néz el arra felé, ahonnan az érkezett hozzájuk. Egy ideig nézegeti a szegény ajtót, de utána Lout kezdi figyelni és a mozgó szőnyeget. Nem egészen érti, hogy mi nyúlt ki onnan amitől Lou hátra ugrott, de még mindig nem mozdul, csak figyel. Olyan mint egy polip. Aztán a vakond-polip átalakul. Most már tigris. Vagyis tiglip. Nézegeti, ahogy Louval búgnak egymás felé, aztán amikor a tiglip már felé közelít, akkor bátortalanul ugyan, de kicsit felé is nyúl. Ekkor égeti meg őt egy kicsit a mancs, amitől felszisszen, de ez úttal nem ugrik el, nem is dünnyög. Csak nézi. Az ő tekintete most már tiszta, sugárzik belőle a béke, nyugalom, csend, kommunikáció, kapcsolat. Talán a hit szimbóluma. És amikor a tiglip átalakul emberré, kiegészül még a lelkének tükre az érzelmek, álmok, vágyak, a bizalom, és a barátság motívumaival is. Nézegeti és hallgatja őt. ~Tud beszélni... ismeri a nyelvünket... ez fantasztikus!~ Teljesen megbűvölve figyeli a kis lényt, aztán nyílik csak válaszra a szája.
-Jó napot önnek is jó uram! *egy tiszta, üde, barátságos mosoly ül ki a szájára*
Természetesen, hogyne érdekelne. Örömmel csatlakozom önhöz. Az ő neve pedig Lou, de ne vegye sértésnek, hogy elhúzódik, már elég nehéz napot csináltam neki, csak morcos. Vagy ha úgy jobban tetszik a magyarázat: nő. *kicsit elpirul, mert nem akarta megbántani a kis embert. Engesztelés képpen a saját hajába tűzött hófehér rózsaszálak közül előhúz egyet, és felé nyújtja. (tövisek már nincsenek az már a hajba tűzés előtt le lett törve mind)*
Bocsássa meg nekem, hogy ilyen udvariatlan a kis hölgy. *sandít Lou felé ő is*

*Csak zavartan elmosolyodik, amikor finoman elveszi tőle a virágot a Négyes, hiszen ő ilyen bűvöletre, hogy életet adjon a virágnak, nem képes. A meglepetés, a döbbenet és a csodálat is kiolvasható a szeméből, aztán újra elvörösödik az arca egy kis csíkon, hiszen ő sem mutatkozott be*
-A faragatlanság rajtam is ki üt. Nem mutatkoztam be én sem. Az én nevem Lily. Mint a virág, bár én nem vagyok olyan tüneményes teremtés. Lou-t már bemutattam, azt nem ismétlem meg.
*Kis zavart pukedli, Lilytől, és talán egy fokkal barátságosabb, ám mégis egomániás aláfestéses dorombolás a tigristől*
-Remekül hangzik Négyes úr. Örömmel követem. Remélem nem sértem meg... *kezdi el a mondatot, de nem fejezi be, csak belekarol a gólembe, mint egy jó barátba. Természetesen ha Négyeske ez ellen tiltakozik, akkor nem erőlteti és elengedi, azonban ha nem, akkor egészen közel lép hozzá és akkor követi őt, azon a saját elméletében kiépített sárga köves úton. Lou sem marad le, vagy így, vagy úgy, de bármilyen formában róják az utat, követi őket.*

*Részéről a kéz a kézben című baráti sétára célzott, így hát csak örül, ha elfogadásra került az ajánlat. Még annak ellenére is, hogy elméletileg annyira nem idilli a környezet, igen elvarázsoltan nézegeti, Lou csak szemfülesen, kissé morogva, mint valami vérbeli dzsungel macs. Talán még élvezi is a számára élet telibb környezetet. Lily kedvtelve szemléli, még az ódon ajtó szárnyat is, aztán mikor az már kinyílt és Négyeske szégyenkező kommentje elhangzott, ő is megszólal:*
-Ugyan már, nekem tetszik. Teljesen mese szerű. Ne vedd ennyire magadra. Semmi okod nincsen a szégyenkezésre. Olyan titokzatos, izgalmas.
*Teszi még biztatás képpen Négyeske vállára a kezét egy pillanatra amikor elhalad mellette, és az épület belseje sem lombozza le, épp ellenkezőleg. A kusza, szétszórt átdzsungelesedett növények sejtelmessége magukkal ragadják. Kaland, izgalom, bolondozás. Emlékek. Ő csak nézi. Lelkesedése egy csöppnyit sem csökkent, bár Négyeske döbbenetének azért annyira nem örül.*
-Fogd fel úgy, hogy együtt felfedezhetjük a dzsungelt. Minden más barátod is izgalmat találna benne. Nekem tetszik a kaland, amelyikbe hívtál.
*Mosolyog rá, tényleg lelkes, és szavai is tiszták. Lou sem tűnik egyenlőre feszültnek, addig legalábbis biztosan nem amíg az, akinek az őrzésére hivatott érintetlen.*

//Én meg fehér színben kívánok kellemes időtöltéseket az ünnepekre annak ellenére is, hogy hó az nincs.//