Elassil történelme - Y'jnuon és a világvége

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Elassil történelme - Y'jnuon és a világvége

Témanyitás by Morpheus Mord on Szomb. Dec. 08, 2012 9:59 am

Elassil történelme


Az ősi birodalomról már csupán csak történelemkönyvek és legendák szólnak, a megmaradt pár rom közül, amit még nem őrölt fel az idő vasfoga. Egykor hatalmas volt és pompás, fénykorában majdnem az egész bolygót bekebelezte. Lakosai, kik magukat Ykaloknak nevezték híresek voltak mágiájukról és rettenthetetlen harcosaikról. Maguk az Ykalok, a történetek szerint magasak voltak, éles, de szép arcvonásúak, könnyed léptűek és büszkék. De mint legtöbben, akik magasra emelkednek, így ők is magasan kezdték el hordani az orrukat. Egyre inkább azon dolgoztak, hogy kivonhassák magukat a kétkezi munka alól, hogy mágiájuk, harci tudásuk és kultúrájuk fejlődésének élhessenek. Ennek a törekvésnek köszönhetően alkották meg a gólemeiket, mikhez később hegyek mélyén és sziklákban található természet szellemeket csatoltak, létrehozva ez által a Dvergarokat. A szorgos, fáradhatatlan munkaerőnek hála robbanásszerű fejlődés ment végbe a birodalomban, majd miután rájöttek, hogy a Dvergárok a harcászatban is hasznosak hamarosan a birodalom határait és településeit is meg tudták erősíteni.


A szakállak háborúja


A gondok akkor kezdődtek mikor újdonsült találmányaik elkezdték az élet jeleit produkálni, legelőször a szakállnövesztés formájában. Összehívták a tanácsot, hogy megtalálják a probléma megoldását, de több heves tiltakozás ellenére is az a döntés született meg, hogy a Dvergarokat meg kell borotválni és a rúnáikat meg kell erősíteni így elnyomva teljes mértékben a kialakult tudatosságukat, érzelmeiket, visszafordítva az élővé válás folyamatát. Az elhamarkodott döntésnek hála, pár nap elteltével minden Dvergart összezsúfoltak hatalmas börtöntáborokba, majd elővezették az első alanyt, aki ekkor már Grombrindnak a Szakállasnak nevezte magát. Ő lett volt az első és egyben az utolsó, akin végrehajtották a beavatkozást, tulajdonképpen kísérleti jelleggel, ám a szakáll leborotválása után egy nem várt lázadás tört ki, amiben minden Dvergar részt vett az utolsó szakállig. Az Ykal sereget teljesen váratlanul várta őket az eset, így pár nap elteltével a táborokat felszámolta a lázadó Dvergar horda, egészen Y’jnuon központjába, a császár elé vonulva az azóta Csupasz Grombrinddá avanzsált Dvergárral az élén. A császárnak más választása nem lévén, el kellett ismernie a Dvergárokat, mint élő fajt és mivel több követelésük ennél nem volt így megállapodás született. Hamarosan felépültek a Dvergarok számára fenntartott külön kerületek és az új nép elhelyezkedett a társadalom ranglétrájának a legalján. Ezek után visszaállt a rend, az összetűzések a két nép között szép lassan teljesen felszívódtak, habár az Ykalok kidolgoztak jó pár tervet arra az esetre, ha egy ilyen lázadás mégis újra előfordulna.


Hadviselés a Ssnorlittok ellen és a Morkálok teremtése

A békés korszak majd ezer évig eltartott, Y’jnuon tovább terjeszkedett és már csupán csak egy irányba tudott terjeszkedni a Ssnorittok hüllőnépe felé. Évszázadok óta figyelték őket távolról és bár tudták, hogy harcosaik veszélyesek és mágusaik magasan képzettek, de az Ykalokhoz képest csak maréknyian voltak. Amiről nem tudhattak viszont, az egy igen kellemetlen felfedezésnek bizonyult. A Ssnorlittok ugyanis alapjában véve egy föld alatt élő nép volt. A háború megkezdésekor a felszíni kolóniákat szinte elsöpörték az Ykal hadak, ellenállásba is alig ütköztek. Mikor a háborúnak alig nevezhető pár hetes mészárlásnak vége lett és mámorosan ünnepelték sikereiket döbbenten tapasztalták, hogy megremegett a föld és százezres létszámban rontottak elő a Ssnorlitt harcosok és csatamágusok. Innentől kezdve gyorsan fordult a kocka, hisz a Ssnorlittok jelentős veszteségeket okoztak az Ykaloknak, rendíthetetlenül áttörve a birodalom határain, egyenesen a közepe felé haladva. Habár a Dvergarok fel tudták venni ellenük a küzdelmet, de nagy részüket csökönyösen még mindig rabszolgamunkák elvégzésére alkalmazták, így kevésnek bizonyultak. Kétségbeesésükben az Ykal mágusok inkább kísérletekhez folyamodtak, saját fajukon, semmint, hogy a Dvergarokat fegyverezzék fel teljes egészében. A kísérletek hatástalannak bizonyultak egészen addig, míg megfelelő mennyiségű fekete mágiához nem folyamodtak és egész egyszerűen démonokat nem kezdtek el plántálni a jelentkező mágusokba és harcosokba. A démonigázások csöppet sem voltak barátiak, miért is lettek volna, ugyanakkor maradandó hatásokat szültek és gyorsan. Az alanyoknak megnövekedett harci képességeik, mágikus affinitásuk és különböző démoni jegyeik lettek az egyik pillanatról a másikra. Az Ykalok rettegtek és örvendtek is egyben, hisz látszólag megteremtették a tökéletes Ykal sereget. Pótolhatóak, senki sem siratja meg őket, tudnak harcolni és értenek a mágiához. Persze a démoni és Ykal tudat összeolvadásával nem számoltak, így arról sem volt sejtésük egyelőre, hogy a kísérleti alanyok között tulajdonképpeni hierarchia alakult ki pillanatok alatt, aminek ranglétráján való helyét a beleültetett démon által foglalta el az illető. Sikeresen vették fel a versenyt a Ssnorlittok serege ellen, ahol is Ykal testvéreik Morkaloknak, vagyis az ősi nyelv szerint, démonfattyaknak kezdték el nevezni őket, ami rájuk is ragadt.


A démonúr hatalomra törése és az első Dvergar népgyűlés



A sikereken felbuzdulva az Ykalok úgy tervezték, hogy a Morkalokat küldik le a föld alá, hogy irtsák ki teljesen a Ssnorittokat, de tudták nagyon jól, hogy itt csupán arról van szó, hogy ők, mint ágyútöltelék lerontanak a mélységekbe, jelentős károkat okozva lemészároltatják magukat, majd Ykal testvéreik fütyörészve bevégzik a dolgot, így egyre nagyobb volt a nyugtalanság köreikben. Szerencséjükre ezzel egy időben egy Nagdar Bennit nevű magister hatalomra jutáson munkálkodott. A legmegfelelőbb mód erre, úgy vélte, hogy a Dvergarok és Morkálok fellázításával lenne. Ehhez első lépésként elrendelte a kísérleteket végrehajtó mágusoknak, hogy ültessék bele az egyik démonurat, majd miután ez megtörtént elvarrta a hozzá vezető szálakat pár erős kardcsapás segítségével, valódi énjét pedig illúziók segítségével palástolta. Következő lépésként megbabonázta a tanácsot, ami hirtelen rájött, hogy milyen jó volna, ha a Dvergarokat is felfegyvereznék és segítségül küldenék a Morkáloknak a háború befejezéséhez. A kezdeti nézeteltérések után a két faj hamar összebarátkozott a bajtársiasság és az Ykalok irántuk táplált megvetése miatt. Nagdar időközben egyre nagyobb népszerűségre tett szert a felszínen a sorozatos manipulálásoknak hála. A terve akkor fulladt kudarcba mikor a hatalom éhsége teljes mértékben elhatalmasodott rajta, hogy feloldozta a személyét rejtő illúzió mágiát és toborzást hirdetett seregébe. Az Ykal társadalom peremén találhatóak persze kapva kaptak az alkalmon, beleértve pár dekadens nemes urat is. Innentől már tényleg nem sok erőfeszítésébe tellett a Morkál vezető által meggyilkolt mágusok vizsgáló csoportnak összekötni az esetet Bennit nagyúrral. Nagdart pár napon belül lefejezték, majd általános elfogató parancsot adtak ki minden Morkálra. Az ítéletet nem volt nehéz meghozni, mivel a bűbáj alól feloldott magistrátus készségesen hajlott a bosszúra. Így a mélységekből visszatérő együttes Morkál és Dvergar seregek legnagyobb meglepetésükre díszes fogadtatásban részesültek, habár nem a hősöknek kijáró tisztelet övezte őket, hanem fegyverek hada. Egyértelmű volt ugyan, hogy az Ykalok a Morkál testvéreik fejét akarják venni és a Dvergarok mehetnek vissza a dolgukra, tovább bányászva vagy építkezve, mint eddig, de a bajtársi kötelék igen szoros volt. Ennek ellenére gyorsan eldőlt, hogy a kifáradt seregnek esélye sincs az Ykalokkal szemben így kénytelen kelletlen, de megadták magukat. A hír persze gyorsan terjedt a birodalomban így a feszültség a tetőfokára hágott és szinte érezhető volt a levegőben, hogy bármikor kitörhet egy újabb belső háború. Az Ykalok ennek megfelelően cselekedtek és szoros megfigyelés alatt tartották a Dvergarokat, miközben kihirdették minden Morkál felett a halálos ítéletet.


A menekülés és a világvége


A Dvergar nemzet ekkor összehívta az egész nemzetségét, hogy maguk közt eldöntsék, hogy miként cselekedjenek. Igen nagy szerencséjükre Y’jnuonnak ebben a pillanatban sokkal nagyobb gondokkal kellett szembenéznie, mint a Dvergar és Morkál problémával. Ugyanis a birodalom minden szegletéből jelentések érkeztek, hogy Ssnorlitt özönlenek elő minden mélyedésből, barlangból és résből, néha közvetlenül a városok alatt nyílnak meg rég lezárt tárnák, hogy seregek kússzanak elő belőlük. A haditanács számolgatásai alapján, amit a jelentésekre alapoztak, a terület, amit az elmúlt hónapok alatt megtámadtak és megszereztek, beleértve az alatta található tárnarendszereket is, csupán csak a jéghegy csúcsa volt és a hüllők birodalma legalább akkora, mint egész Y’jnuon. Eközben a Dvergar népgyűlés zavartalanul lezajlott, ahol Pörölyöklű Fergeus a bölcs és rendíthetetlen hadvezér kiadta népének az egyértelmű parancsot, hogy a Morkálok segítségére sietnek és a meglepetés erejét kihasználva kimenekülnek Y’jnuonból, arra a kevés szabad területre, amit még nem foglalt el az Ykal sereg, de ott is a föld alá, ahova nem követkén őket. Egyes történészek, főleg a Dvergarok közül valók itt heves vitába kezdenek, miszerint Fergeus egy aranyérmét dobott fel, ami eldöntötte, hogy aznap este nem mentőakció, hanem ivászat lesz és az egész lázadás tulajdonképpen egy fékét vesztett kocsmai verekedésből indult ki, de ezekre az elméletekre általában csak legyintenek a Dvergarok sértődöttségét kiváltva ezzel. Egy dolog akkor is biztos, akkoriban Dvergar csapatok rohamozták meg a legnagyobb börtönépítményt, amiben a Morkálokat tartották fogva, majd egyesítve erőiket a határ felé vették az utat, a városokat kerülve, az erdőket járva, ahol csak pár megtépázottnak tűnő helyőrséggel kellett megbirkózniuk. Eközben Y’jnuon teljes lett a káosz. Az Ykalok nem tudták, hogy merre kapják a fejüket, egyrészről tartottak a Morkál Dvergar sereg esetleges bosszújától másfelől pedig a sokkal konkrétabb fenyegetést jelentő Ssnorlitt hadaktól. Mire a két szökött nép elérte a semleges területek hegységeit a városok és az alattuk található tárnák is mind vérben úsztak. Ez volt az a pont, amiről a történészek is már csak találgatni tudnak és a mítoszok és legendák közé kénytelenek sorolni az esetet. Ekkor történt ugyanis, állítólag, hogy a mértéktelen, világméretű háború felhívta az I-gazság nevű entitás figyelmét magára, ami, szintén állítólag, egy hatalmas széllökés közepette jelent meg az égen. A látványt úgy írják le, hogy olyan volt, mint a sűrű, kézzel fogható köd. Más források szerint folyékony fény és sötétség töltött be mindent, hogy azon kívül mást nem is lehetett látni. Egészen máshol pedig kézzel fogható, örvénylő gyűlölet és szeretet söpörte végig egész Elassilt. Ami biztos, hogy itt a történetek megszakadnak mind a Ssnorlittokról, mind Y’Jnuon népéről. A legjobb találgatások szerint is csak egyszerűen köddé váltak, csupán csak romokat hagyva maguk után. Másik tény, hogy mindkét birodalom létezett, több faj is tőlük származtatja magát, vagy azt vallja, hogy általuk jött létre, de az, hogy mi történt akkor pontosan, azt senki sem tudja.


Morpheus Mord
Legenda

Hozzászólások száma : 116
Join date : 2011. Nov. 13.
Tartózkodási hely : A túlon túl, de még a nyúl előtt.

Adatok
Faj:: Kaszás
Kor:: Meghatározhatatlan
Nem:: Határozatlan

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.